Oktatási alap támogatása

"A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap célja,  hogy támogassa  az egyházi oktatást, a magyar református nevelést. A kezdeti éveben, a Generális Konvent elnökségének felhívására 2009. május 22-ig 31 magyarországi református közoktatási intézmény csatlakozott az Alaphoz, majd  a Magyar Református Középiskolák Találkozóján (2009-ben Sepsiszentgyörgyben, majd 2010-ben MIskolcon) részvevő valamennyi középfokú oktatási intézmény a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és Magyarországról megerősítette csatlakozásdi szándékat. Az Alap működési elvét  a Kárpát-medence Református Oktatási Intézményeinek I. Tanévnyitóján (Miskolc, 2010. augusztus 28.) az egyházkerületek oktatásügyi koordinátorai egyeztették. 

Az Oktatási Alap pénzügyi feltöltése nem a működtetésre és felújításra szolgáló állami források felhasználásával és nem is a diákok közvetlen adományaiból történik. Az Oktatási Alap pénzügyi bevételeinek legfőbb tételét a református közoktatási intézmények növendékeinek, valamint a szülőknek és a pedagógusoknak adománygyűjtése képezi (első alkalommal összehangoltan 2010 októberében a Kárpát-medence egész területén). Az adománygyűjtés segítségével – a tényleges anyagi támogatás megszervezése mellett – az egyházi oktatást körülvevő közvélemény figyelme ráirányul(hat) a magyar református nevelés és a nemzet egészére."

Eredti leírás: https://reformatus.hu/mutat/6122 

Köszönőlevelük csatolva olvasható:



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!