2021. 06. 07.

 

Hirdetések

 

A Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny második fordulójában Lengyel Zsigmond (9.b) holtversenyben a 9-12. helyezettek közé került. Felkészítője Nagy-Czirok Lászlóné.

A"Hallo Österreich" országos projektversenyen A2 kategóriában, 93 csapat közül Váczi Veronika, Morvai Lujza, Osztatni Zsombor, Menyhárt Gellért csapata a 4. helyen, Dági Petra, Flaisz Edina, Nasz Péter, Németh Nóra csapata az 5. helyen végzett. Felkészítő tanáruk: Éderné Berger Terézia.

A Titok Bt. által szervezett német levelező versenyen több száz csapattal közül a7. évfolyamból Elek Boglárka és Nagy Lilla csapata a 37. helyen végzett, Gubucz Krisztina és Hajma András csapata a 30. helyre került,6.évfolyamból Mészáros Janka és Kiss Gergő páros a 8. helyet szerezte meg. Az 5. évfolyamon Vajjon Kolos és Salétros Csongor pedig a csodálatos 3. helyet tudhatta magáénak a dobogón.

Fülöp Máté (6.b) a hétvégén a "XXIV.ÓVODÁTÓL AZ OLIMPIÁIG NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY MARS Magyarország Kft. serlegéért" megmérettetésen 200 m pillangón II. helyezéssel, 50 m pillangón aranyéremmel gazdagodott. Egyesülete: a Kiskunhalasi ÚGYE, edzője: Novotny Attila.

Debrecenben a Gyulai István Atlétikai Centrumban a Nemzetközi Gyerek Atlétika versenyen kitűnően szerepelt a KAC atlétái. Szloboda Zétény 60 m-es gátfutásban az első helyen ért célba.

Június 6-án a Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedő országos online döntőjében jól szerepeltek csapataink. A Konkoly Tamás, Ternovszky Ferenc Hunor, Kiss Attila Dezső alkotta csapat a V. lett. A Horváth Bendegúz, Sepsi Zsombor László, Klem Balázs alkotta csapat az előkelő III.helyen végzett. A diákokat a felkészülésben Tóth Ferenc tanár úr és Keresztúri Attila könyvtáros segítette.

Gratulálunk!

Hangverseny lesz a gimnázium dísztermében június 9-én, 16.30 órától.

A Művészeti Hetek programjaként a 11. évfolyam drámás csoportja az online tanítás alatt írt haikukból készült performanszokkal mutatkozik be június 9-én. Az így összeállított videó füzért az első emeleti folyosón kihelyezett laptopokon, az iskola YouTube csatornáján és az aula kivetítőjén tekinthetitek meg. Mindemellett a művészeti tagozat munkáiból készült kiállítást is megcsodálhatjátok.

Olimpia témanap lesz június 14-én itt a gimnáziumban. A programok 8 órától kb. 12 óráig tartanak. Tervezünk előadásokat, vetélkedőket, filmnézést. Az 5-6. osztályosokat kérjük, hogy sportolásra alkalmas ruhában jöjjenek és hozzanak magukkal tornacipőt! A többieknek nem tervezünk mozgásos programot. Részletesebb információkat később adunk az osztályfőnököknek. A földszinti faliújságokon már látható néhány sportolónk, aki kijutott a nyári olimpiára. Folyamatosan kerülnek ki a képek és információk, nézegessétek őket, amikor arra jártok! Kérjük azokat az osztályokat, akik még nem készültekel az ezzel kapcsolatos feladatukkal, hogy minél hamarabb pótolják!

DP nap lesz Kunfehértón június 15-én. A kijutásról és a programokról osztályfőnökeitek adnak tájékoztatást.

Június 26-án délután kerül sor a tanévzárásra, valamint aznap tartjuk az iskolai ballagást is.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!