„Úr vagy Szolga?” – diákönkormányzati szakmai nap Budapesten

November 30-án iskolánk DP-képviselői (Fenyvesi Fanni, Tandari Tímea, Harkai Boglárka és Kohi Jasmine) részt vettek az „Úr vagy Szolga?” címmel megrendezett diákönkormányzati szakmai napon Budapesten.

A napot a Református Pedagógiai Intézet szervezte. A tanulókat az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium látta vendégül, ahol
barátságos fogadtatás várta őket. A nap egy áhítattal indult, ezt követően a diákok csoportokba rendeződve beszélgettek egymással, bemutatták egymásnak saját iskolájuk
diákönkormányzatának működését, megosztották tapasztalataikat. A kis csoportos beszélgetések Sápi Mária, az Református Pedagógiai Intézet trénerének vezetésével zajlottak.
A csoportos beszélgetéseket egy rövid szünet követte, ami után az „Uralom a mobilom” című interaktív foglalkozás vette kezdetét. Különböző önismereti és társas játékokban vettek részt a tanulók, melyek során mobiltelefonjaikkal való kapcsolatukról is többet megtudhattak. A mi csoportunknak egy jelenetet kellett eljátszania a témához kapcsolódóan, de voltak olyanok is, akiknek rajzolnia kellett. Az interaktív foglalkozás után egy ebéddel kedveskedtek a szervezők a vendégeknek. A nap zárása előtt egy előadást hallgattunk meg, amelyben a
mesterséges intelligenciáról tudhattunk meg többet. Zárásként közösen megbeszéltük, hogy ki milyen élményekkel tér haza és mit visz magával. A mi csoportunk is sok élménnyel gazdagodva tért haza és mindemellett ki kell emelnünk azt is, hogy kapcsolatépítés szempontjából is nagyon fontos volt ezt a nap.

 

Fényképek...




Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!