Határtalanul program - 7. évf. Írta: Andrea Andané Vastag június 25. 06:07 Aktuális 268 határtalanul Személyes beszámolók: Hosszú volt az Erdélybe vezető út, de megérte mert nagyon szép helyeket jártunk be. A buszút közben is csak úgy szállt az idő, jól elfoglaltuk magunkat. Sok szép hely mellett kifejezetten jó volt, hogy volt sok szabad időnk. Jó volt az is, hogy néha-néha megálltunk vásárolni, a vacsora pedig minden nap hagyományos magyar étel volt. Kicsit korán volt az induláshoz az ébresztő, de így minél több helyet meg tudtunk látogattunk, és több programba vehettünk részt. Nekünk személy szerint a Békás-szoros volt a kedvencünk, de nagyon tetszett a Gyilkos-tó is. A gyilkos-tóban legjobban az tetszett, hogy milyen szép tiszta volt a vize, és a körülötte lévő élővilág is lenyűgöző volt. A Békás-szorosnál nagyon meleg volt, de gyönyörű volt a kilátás, és sok szép képis készült. A Tordai Sóbánya hatalmas volt, mindenféle játék és bolt volt, hogy csak ámultunk. Nagyon érdekes volt, amikor megnézhettük, hogy hogy készülnek a székelykapuk és még pár ember kis próbálhatta. Összességében nagyon tetszett, bármikor meglátogatnánk újra. 1.nap Reggel hajnali 4-kor fáradtan, de tele örömmel és kíváncsisággal indultunk a busszal Romániába, az erdélyi medencébe. Kb. 5 óra utazás után átkeltünk a határon, ahol már szinte rögtön lehetett látni a hegyeket. Folytattuk utunkat a Király-hágó felé, ami gyönyörű volt. Utána megérkeztünk Tordára, ahol megnéztük a sóbányát. Nagyon sok lépcső vezetett le a sóbánya szívébe, de megérte. Ping-pongtól kezdve az óriáskerékig nagyon sok játékkal foglalhatja el magát az ember. A nap végén egy hosszabb út vezetett Székelyszentlélekre, ahol megvacsoráztunk és átsétáltunk a szálláshelyünkre, Bogárfalvára. 2.nap Második napunk 7 órás keléssel indult. Miután megreggeliztünk, újra buszra szálltunk, amely elvitt minket Parajdra, egy sófaragó bácsihoz. Sok érdekességet megtudtunk a sófaragásról és a sószappan készítéséről. A bemutató után elmentünk a bolthoz, ahol sok kitűnő sóterméket lehet kapni. Miután telepakoltuk a buszt különféle sós dolgokkal, indultunk is tovább a parajdi sóbányába, ahova egy régi, leharcolt busz vitt le minket. Miután újra a felszínre értünk, Szovátára a Medve-tóhoz mentünk, amit körbe sétáltunk, miközben az idegenvezetőnk sok érdekességet mondott a helyről. Hazafelé megálltunk Korond főutcáján a kirakodó vásárban. Utolsó megállónk Farkaslakán volt, ahol megnéztük a híres székely író, Tamási Áron síremlékét. Végül megvacsoráztunk és visszasétáltunk a szálláshelyünkre. 3.nap A 3. napon 6-kor keltünk, reggeliztünk és a Békás-szoros sziklái közé vettük az irányt. Körülbelül 1 óra séta után a Gyilkos-tóhoz indultunk, ahol vásároltunk és sétáltunk. Ezután Csíksomlyóra utaztunk, ahol a csodatevő Szűz Mária szobrát tekinthettük és érinthettük meg a kegytemplomban. Miután mindenki elmondta az imáját, elindultunk vacsorázni, majd a szállásra. Székelyudvarhely nevezetességeivel ismerkedtünk meg, amik rendkívül szépek, izgalmasok voltak, és az idegenvezető is érdekes dolgokat mondott. Ezután folytattuk az utunkat a Gyilkos-tóhoz, ahol megebédeltünk és gyönyörködtünk a csodaszép látványban. Szerintünk a Békás-szoros volt az a hely, ami mindenkinek a kedvence lett. Út közben még egy tehénnel is találkoztunk, akit egy néni terelgetett az úton. Csíksomlyón voltunk a borvízforrásnál, aminek rendkívül szúrós, vasas íze volt, de ennek ellenére sokan megkóstolták. 4.nap A 4. napot Székelyszentléleken töltöttük. Meglátogattuk a helyi általános iskolát, ahol a fiúk egy focimeccsen mérettettek meg tudásukat. majd a székelyudvarhelyi csodálatosan szép székelykapukat faragó szakemberhez látogattunk el. Ezek után Szejkefürdőbe mentünk és végig sétáltuk a Mini Erdély parkot. Ezt követően ismételten irány Székelyszentlélek, ezen belül elmentünk a helyi népviseletkészítőhöz, aki gyönyörű ruhákat varr. Innen egy rövid séta után eljutottunk a szállásra, ahol kiemelkedően sok szabadidőt kaptunk. Egész délután a szálláshelyünkön pihentünk és játszottunk. A nap végét pedig egy finom vacsorával és egy frissítő sétával zártuk. 5.nap A becsomagolás és a rendrakás után Fehéregyházára tartottunk Petőfi kútjához, ahol elvileg utoljára látták. Ezután Segesvár történelmi központjába utaztunk, ahol szebbnél szebb épületeket nézhettünk meg, és ezek után még egy kis szabadidőt is kaphattunk vásárolgatni. Utolsó megállónk Marosvásárhely volt, ahol gyönyörű díszes épületeket láthattunk. Egy kis szabadidő után irány Gyulafehérvár, ahol bemehettünk egy nagy templomba. A templom után buszra szálltunk, és 3-4 óra után átléptük a határt, ahonnan 2 és fél óra múlva Kiskunhalasra értünk. Így telt a mi erdélyi utazásunk.Hazautunk nagyon jól telt hiszen a busz, amivel mentünk nagy kényelmes volt és kiváló sofőrünk kaptunk. Bemutató...