Sziládys tanévnyitó - 2026

2026. szeptember elsején tartotta tanévnyitó istentiszteletét a református gimnázium diáksága és tantestülete.

Arany Barbara iskolalelkész igehirdetését követően Szabó Ferenc igazgató számolt be az elmúlt tanév remek eredményeiről. A nyár folyamán több felújítás is történt a gimnáziumban, vizesblokkok tantermek újultak meg, valamint folytatták  a gimnázium külső homlokzatának felújítását. A tanévnyitón elbúcsúzott az iskolától Damásdi Péter református lelkész.  Bocskorás Bertalan elnök lelkész is köszöntötte a jelenlévőket. Ez alkalommal tettek fogalmat az új tanárok és diákok. A tanévnyitó keretében adták át a PRO TALENTO díjat Ungor Hannának, Kovács Fruzsinának és Csaplár Veronikának. A tanévnyitón közreműködött a gimnázium kórusa és zenekara.

Igazgatói beszéd:

Tisztelt Elnök-lelkész Úr, Főgondnok Úr, Tisztelt Presbitérium, Kedves Szülők,
Diákok és kedves Kollégáim!
Külön köszöntöm új diákjainkat: szívből gratulálok a sikeres felvételihez! Rátok
és családotokra Isten gazdag áldását kívánom az előttünk álló évekre.
Ismert egy régi történet a három kőfaragóról, akiket megkérdeztek, mit
csinálnak. Az első szomorúan így felelt: „Köveket török.” A második így
válaszolt: „Kenyeret keresek a családomnak.” A harmadik viszont mosolyogva
nézett fel, és azt mondta: „Katedrálist építek.”
Az új tanév kezdetén jó, ha nem csak órákat, feladatokat és adminisztrációt
látunk magunk előtt, hanem észrevesszük, hogy katedrálist építünk – emberi
lelkekből, közösségből, hitből és tudásból. Hallottuk az igében a
figyelmeztetést és az ígéretet is ehhez: „…ahol a te kincsed van, ott lesz a te
szíved is.”
Mielőtt a tanév feladataira tekintenénk, álljunk meg egy pillanatra, és adjunk
hálát az elmúlt időszakban elért eredményekért. Végzőseink újra szép
eredményekkel zárták a tanévet, összesen 91 emelt szintű érettségit tettek.
100 és közel 100 %-os eredmények is születtek az érettségin szép számmal.
102 tanulónk tett sikeres előrehozott nyelvi érettségivizsgát. 86 végzősünkből
85-en vehették át bizonyítványukat, egy tanuló egészségügyi okok miatt az
ősz folyamán fejezi be középfokú tanulmányait. 72-en a felsőoktatásban, öten
a szakképzésben folytatják tanulmányaikat. Ketten pótfelvételiznek, heten
egyelőre munkába állnak és jövőre kezdik meg további tanulmányaikat. Négy
diákunk külföldi egyetemeken építi a jövőjét.
Dicsőség a Teremtőnek és köszönet a Fenntartónak, aki az elmúlt bő három
évtizedben mindig gondoskodott iskolánkról! A nyár a megújulás ideje is volt: a
főépület udvari homlokzatát festették újra, több tanteremben a padlózat
cseréje történt, illetve tisztasági festésre is sor került. Befejeződött a kollégiumi
hálószobák felújítása is. A képzőművészeti terem új ablakot kapott. A tavaly
nyári tanárnői és leány mosdók felújítása után a főépületi férfi tanári és fiú
mosdók újultak meg – vigyázzunk rájuk!
Közösségi és szakmai életünk a nyáron sem állt meg. Tizenöt pedagógusunk
vett részt Erasmus mobilitáson – köszönöm Csiszár Katalin, Édes Anna
tanárnők és Kis Tamás kollégánk összefogó munkáját. Három tanárnő –
Elekné Szélpál Ildikó, Gregusné Miskolci Magdolna és Szűcs Erzsébet –
vezetésével 21 diákunk vándortáborban járt. Központi Iskolás diákokkal
közösen bringatáborba mehettek a sziládysok Rapavi Róbert tanár úr
szervezésével és Igás Andor tanár úr közreműködésével. Minden
táborszervező és kísérő kollégám munkáját és odaszánt idejét tisztelettel
megköszönöm!
Képviseltük intézményünket a református középiskolák 29. találkozóján
Kézdivásárhelyen, a múlt héten pedig felejthetetlen gólyatáborban voltak új
diákjaink. Köszönet a szervezésért Nagy Brigitta tanárnőnek, Bertalan Gábor
tanár úrnak a támogató közreműködésért, valamint az osztályfőnököknek,
pótosztályfőnököknek, kollégáknak és a segítő felsőbbéveseknek.
Részt vett iskolánk küldöttsége az Országos Református Tanévnyitón
Debrecenben. Köszönet Arany Barbara iskolalelkészünknek és Dudás Roland
tanár úrnak valamint két diákunknak, akik képviselték iskolánkat.
Az előttünk álló tanévben 572 tanuló 22 osztályban kezdi meg a munkát. Az 5.
évfolyamra 24, a négyévfolyamos képzésre 66 diák nyert felvételt kimagasló
tanulmányi eredménnyel. A nyolcosztályos felvételi előkészítőt idén is
megtartjuk, a részletek hamarosan felkerülnek a honlapra.
Nemzetközi kapcsolataink Erasmus-utazásoknak köszönhetően tovább
erősödnek: tervek szerint Belgiumba, Olaszorszgába, Portugáliába,
Franciaországba és Finnországba látogathatnak el diákjaink a tanév során. A
partneriskolákból is fogadunk csoportokat.
Nagyon sok egyeztetés után elkészült az órarend. Arra kérek mindenkit, hogy
rendszer szinten próbáljon az órarendre tekinteni és ne csak saját
szemszögéből nézze!
Tovább folytatódik a KRESZ-vizsgázás lehetősége a „B” jogosítványhoz és
várhatóan már az ősztől egészségügyi demonstrációra is lesz lehetőség
iskolánkban.
A digitális eszközök használatában az egyensúlyra törekszünk: a
kisgimnazisták mobiljait reggelente továbbra is begyűjtik az osztályfőnökök,
hazaindulás előtt az aulában kijelölt pontról hívhatók a szülők. A
nagygimnazisták továbbra is kikapcsolat állapotban a táskáikban kell, hogy
tartsák telekommunikációs eszközeiket. A könyvtárban pedagógiai célból
továbbra is használhatók a digitális eszközök. Az energiaital behozatala az
iskola területére továbbra is szigorúan tilos!
Szeretettel köszöntjük új kollégáinkat, Untener Olivér tanár urat, aki digitális
kultúrát és fizikát fog tanítani. Óraadó lesz Mozga Tibor tanár úr, aki fizikát és
Krivosija Róbert tanár úr, aki fotó művészeti órát fog tartani. A nyár folyamán
elköszöntünk Andán Vastag Andrea, Anda Péter, Csorbáné Szilágyi Magdolna
és Tóth Ferenc tanár úrtól, ettől a tanévtől a kollégium vezetését Keresztúriné
Virág Mónika tanárnő végzi. Damásdi Péter iskolalelkészünktől köszöntünk el.
Kedves Diákok! Legyetek egymással figyelmesek, és segítsétek egymást a
tanulmányi előrehaladásban! A nagyobbakat arra biztatom: mutassatok jó
példát a kisebbeknek, a kisgimnazisták pedig tanuljanak a nagyobbaktól!
A Jóisten kísérjen bennünket! A prédikáció alapigéjéből idézem újra:
„… ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Mt 6,21)
Ezennel az 1993-ban újraindult Szilády Áron Református Gimnázium és
Kollégium 34. tanévét megnyitom.

Kapcsolódó képek




Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!