Elhunyt Horváth Jánosné

Megrendülve adjuk hírül, hogy iskolánk volt pedagógusa, Horváth Jánosné elhunyt.

Temetése 2018. február 9-én, pénteken 14 órakor lesz a régi református temetőben.

Horváth Jánosné Marika a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát biológia-földrajz szakon. Az egyetem elvégzése után férjével elkezdett tanítani és nyugdíjba vonulásáig a régi majd a megújult Szilády Áron gimnázium tanára volt. Elsősorban biológiát tanított, főleg azoknak, akik ebből a tantárgyból szerettek volna tovább tanulni. A biológia fakultáció és később a tagozat elindításában nagy szerepet játszott. Hatalmas tudással rendelkezett, amit igyekezett tanítványainak átadni. Precíz, pontos munkát várt el tanulóitól. Nagy szeretettel és odaadással viseltetett tanítványai iránt, bárki bármikor segítségért fordulhatott hozzá. Kollégaként is sok segítséget nyújtott szakmailag és emberileg is. Szinte heti rendszerességgel kedveskedett a tantestületnek finom házi süteményekkel. Emléke bennünk él. Nyugodjék békében.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!