Tanévzáró - 2022

Tanévzáró keretében búcsúzott a református gimnáziumtól Varga Judit igazgató és Bödecs Pál elnök-lelkész. 

Június 25-én (szombaton), 10 órától tartotta a Szilády Gimnázium a református templomban a tanévzáró istentiszteletet. Arany-Michels Tímea iskolalelkész igehirdetése után, Varga Judit igazgató tartotta meg beszédét. A Szilády Gimnázium eredményes  tanévet zárt, a diákok remek bizonyítványokat vihettek haza. Az igazgatónő beszédében összegezte 10 éves munkájának eredményeit és elköszönt az iskolától. Szintén elbúcsúzott a Sziládytól Bödecs Pál,  aki nyugdíjba vonul. Ő 1993-tól irányította, segítette az iskola működését.  Az ünnepség keretében díjazták a legkiválóbb tanulókat, az elismeréseket Szabó Ferenc igazgatóhelyettes ismertette. A közel 1 órás program az iskolazászló kivonulásával zárult. Kellemes vakációt kívánunk  a diákoknak és a tanároknak!

Díjak, elismerések:

Év diákja díj

Olajos Tamara 11.a

Természettudományokban
legeredményesebb diák

Lengyel Zsigmond 10.b

Jerémiás Béla matematika-díj

Figura Márton 11.b

JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ díj

Rideg Iringó 9.a
Varga Médea 8.b

Simon Zsuzsanna-díj

Szécsény Norina 12.b
Kovács Rebeka 11.c
Kubas Panna  Eleonóra 11.c
Vizi Zsófi 11.c
Fodor Bence,  11.a
Molnár Levente 11.a
Schnürlein Áron Csongor 11.a

Viva la Musica zenei díj

Samu Szimonetta 12.a
Vígh Viktória 12.a

Varga Jenő vándorserleg (legsportosabb osztály)

11.b osztály

Tegzes Miklós vándorserleg
(tanulmányokban legjobban teljesítő nyolc évfolyamos osztály)

6.a osztály


Díjak, jutalmak, méltatások...

Varga Judit igazgató beszéde...

Fényképek...

 

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!