Történelmi projekthét a Sziládyban

2014-ben egész évben tartó programsorozattal ünnepeltük az iskola fennállásának 350. évfordulóját, amelynek zárásaként egy történelmi projekthét keretében a Sziládyak korába pillanthattunk be. Gimnáziumunk minden tanulója és tanára részt vett ebben a projektben, s izgalmas időutazást tehettünk a XIX-XX. század fordulójának időszakába.

2014-ben egész évben tartó programsorozattal ünnepeltük az iskola fennállásának 350. évfordulóját, amelynek zárásaként egy történelmi projekthét keretében a Sziládyak korába pillanthattunk be. Gimnáziumunk minden tanulója és tanára részt vett ebben a projektben, s izgalmas időutazást tehettünk a XIX-XX. század fordulójának időszakába.

Az új aulában elhelyezett makett segítségével képet kaptunk arról hogyan nézett ki a XX. század elején a gimnázium főépülete. Szilády Áron különleges alakját egy rövidfilm segítségével idéztük fel, amelyet diákjaink készítettek.

Kedden rendhagyó tanítási órák voltak: a tanárok korabeli öltözetben korhű tananyagot tanítottak, kiderült milyen módszerekkel és eszközökkel tanultak a korabeli diákok a tanórákon.

Szerdán tanulóink a város különböző pontjain szerezhettek információkat arról, milyen volt az élet a korabeli Kiskunhalason. Felkeresték azokat az épületeket, amelyek már akkor is álltak, sétáltak olyan fák alatt, amelyek évszázados tanúi egy letűnt kornak. Akik kíváncsiak voltak arra, milyen volt a kulturális élet akkoriban, betérhettek az irodalmi kávéházba, az iskola könyvtárában belelapozhattak a megsárgult könyvekbe, vagy akár még táncra is perdülhettek a palotás dallamára. Meg lehetett kóstolni Szilády kedvenc ételét is, s közben információkat kaphattak az érdeklődők a korabeli szokásokról és illemről.

Csütörtökön az akkori kort idéző filmeket vetítettünk. Jókai, Mikszáth, Karinthy alakjai meséltek nekünk képekben.

A megszerzett tudásról minden nap egy játékos kvíz segítségével számoltak be a diákok.

Ritka az olyan alkalom, amikor egy korszakot egy időben ilyen sokféle szempontból meg lehet ismerni, hiszen az egyes tantárgyaknál máshol kerül elő egy-egy időszak. A Sziládyak kora most ilyen volt. Ezek a napok arra is lehetőséget adtak, hogy tanár és diák olyan oldalát is megmutassa, ami a hagyományos iskolai órán esetleg ki sem derülne.

A Halas Rádió diákriportereinek munkái

A KRK Szilády Áron Gimnáziumába Ópusztaszerrõl is ellátogattak a Sziládyak kora projekthétre a 350 éves gimnáziumi ünnepsorozat keretében. Szávuly Bence diákriporterünk látogatásuk céljairól és a korhű órákról faggatta őket.

Nagy Anikóval és Dudás Rolanddal, a Szilády Áron Református Gimnázium tanáraival készített riportot Forgács Martin 9.B a Halas Rádió diákriportere a Sziládyak kora történelmi projekthét kapcsán. Nagy Anikó tanárnő mesélt a teaházról, amivel egy korabeli kaszinót idéztek meg, ahol a diákok kártyázhattak és teázhattak. Dudás Roland Szilády Áronnak készített Facebook profilt diákok segítségével:) A videoriport vágási munkáit Papp Dominik 9.B végezte.

A Szilády Áron Református Gimnáziumban Zákány Sándor tanár úrral Bálint Sándor 9.B készített riportot a Halas Rádió diákriportere.A gimnázium tanárai beöltöztek Szilády korabeli ruhákba a diákok nagy örömére. A riportban szó lesz az öltözetekről, tanítás módszertanról és megtudhatjuk hogyan fogadták mindezt a diákok. A program a történelmi projekthét 350 éves ünnepsorozatának alkalmából zajlott.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!