HAT-KP-1-2021/1-000918 - Erdélyben járt a 7.b osztály Írta: Elekné Szélpál Ildikó 2022. május 4. 00:44 Határtalanul 345 határtalanul A Határtalanul pályázat keretében 5 napos kirándulást tettünk Erdélyben 2022.04.24-28. között.. Meglátogattuk a történelmi Magyarország sok fontos helyszínét, és bepillantást nyertünk a határon túl élő magyarok mindennapjaiba. 2022. április 24. vasárnap (Nagyszalonta, Körösfő, Szék) 2022. április 24-én, reggel 5.30-kor indultunk a kiskunhalasi TESCO parkolójából 28 diák és két kísérőtanár: én, az osztályfőnök, valamint Rozonics Péterné tanárnő. Mivel rengeteg feltorlódott utazás velünk egyidőben kapott lehetőséget a kiutazásra az utazásszervező csak egy nagy, 50 fős és egy kisebb 20 fős buszt tudott biztosítani, ezért végig együtt mozogtunk a 7.a osztállyal és két kísérőjükkel, akik, mint az fentebb már írtam, ugyanazt a programot valósították meg, amit mi, a HAT-KP-1-2021/1-000897 pályázat keretében. A határ átlépése után az első állomást Nagyszalonta jelentette. Már a buszon diákok kiselőadásában elhangzottak infromációk Nagyszalontáról, Arany Jánosról. Mielőtt odaértünk volna, annak a csoportnak egy tagja, aki Nagyszalontáért volt felelős, rövid kieselőadást tartott a buszban mikrofon segítségével. Odaérkezvén a Református Templom mellett parkoltunk le. Itt csatlakozott csoportunkhoz Gábor Ferenc honismereti vezetőnk. Az ő külön kérésére nem idegenvezetőként, hanem honismereti vezetőként gondoltunk rá, hiszen, ahogy ő mondta: „Erdélybe mi hazajövünk”. Utunk során a magyarság egységének gondolata vezérelte, nagy szeretettel, nemzeti szívvel, igazi elhivatottsággal mesélte el nekünk Erdély történetét. Minden kőről, fűszálról volt egy érdekes története. Nagyszalontán a Csonkatoronyban található Arany János Múzeumhoz látogattunk el elsőként. A hosszú buszút után különösen tetszett a gyerekeknek a rengeteg interaktív bemutató és játékos feladat, ami megmozgatta őket. Szerettük volna az Arany János Emlékházat is felkeresni, sajnos azonban nem fogadtak aznap bennünket. Eredetileg Nagyszalonta az utolsó napi programok közt lett volna, de az honismereti vezető és a sofőrök tanácsára módosítottunk rajta, mert kérdéses lett volna a sofőrök vezetési/pihenési ideje szempontjából, hogy az utolsó napba belefér-e ez a programelem. A főtéren tiszteletünket tettük elődeink szobra előtt, ahol Gábor Ferenc vezetőnk előadásában további ismeretekre tettünk szert. Innen Nagyvárad felé mentünk tovább, s a város alatt felvettük a másik osztály idegenvezetőjét, Dénes Andrást is. A második megálló Körösfő volt. Erről is hallhattunk odaérkezés előtt diákkiselőadást a buszban. A 4 fiatornyos, zsindelytetős, festett fakazettás mennyezetű, belső falfreskókkal és kalotaszegi szőttes díszítésekkel is büszkélkedő református templomban Károly Károly gondnok fogadott bennünket, és mesélt Körösfő történelméről és a híres Rákóczi-szőnyegről. A diákok itt találkoztak először az erdélyi népművészettel, s jónéhányukat lenyűgözte, ahogy az az utazás után íratott fogalmazásaikból kiderült. Távozáskor átadtuk a gondnok úrnak az osztály adományát, 100 lejt. Mivel már eljárt az idő, innen rögtön a szállásra mentünk, s a bonchidai programot másnap reggel valósítottuk meg. A szállásunk Széken volt, több különböző vendégházban. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk mindenütt. A szállásadók hétköznapokon viselik még a hagyományos népviseletet, ünnepekkor és misén pedig a fiatalok is felöltik a féltve őrzött ruhákat. A finom töltött káposzta után elsétáltunk a helyi közösségi házba, ahol táncházbemutatóban volt részünk. Négy helyi néptáncos fiatal, valódi széki viseletbe mutatott be nekünk különböző széki táncokat, de nem érték be ennyivel, mert utána az osztályt is jól megtáncoltatták, még minket, tanárokat is. Felejthetetlen élmény volt. 2022. április 25. hétfő (Bonchida, Válaszút, Kolozsvár, Tordai Sóbánya, Nagyenyed, Torockó) Ez volt a legsűrűbb napunk. Az előző napi táncház éjszakába nyúlt, így fáradtan, de lelkesen indultunk neki második napunknak. Bonchidán kezdtünk a jelenleg sajnálatosan romos állapotú, de valaha Európa-hírű Bánffy-kastélyban. Meg kellett volna koszorúznunk a tordai csata több száz hős nemzetőrének tömegsírját, de ezt a sírt nagy erőfeszítések és bolyongás után sem sikerült sajnos megtalálni. Sem mi, sem honismereti vezetőink nem találtuk az emlékhelyet a temetőben, hosszas keresgélés után sem. Így a magunkkal hozott koszorút végül Kolozsváron, a Mátyás-szobornál helyeztük el. Bonchida után Válaszút következett, ami nemcsak Wass Albert szülőhelye, de itt található Erdély leggazdagabb népművészeti gyűjteménye, a Kallós Zoltán Múzeum is. Ez utóbbit kerestük fel és jártuk be kisebb, vezetett csoportokban. Ez már harmadik találkozásunk volt Erdély lenyűgöző népművészetével. Felbecsülhetetlen értékű mezőségi, kalotaszegi és moldvai csángó gyűjteményt láthattunk berendezett szobák segítségével. Tudtuk, hogy az alapítvány szórványkollégiumot is működtet, számukra a szülői munkaközösség gyűjtött adományt, amit ott át is adtam. Innen Kolozsvárra vezetett utunk. A diákelőadás után kiszálltunk és elsétáltunk a város Főterére. Kívülről megnéztük a teret meghatározó Szent Mihály templomot, mely Erdély második legnagyobb gótikus temploma, és Fadrusz János legnagyobb alkotását, Mátyás király lovas szobrát, ahol koszorút helyeztünk el. Innen tovább sétáltunk Mátyás király szülőházához, amivel szemben megemlékezünk Bocskai István fejedelmünkről és születésének körülményeiről. Végül megnéztük a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületét is. A séta alatt sok érdekes dolgot hallhattunk a másik osztály helyi születésű idegenvezetőjétől. Kolozsvár után következett az a program, ami a gyerekek egy részének a legnagyobb élményt jelentette: a Tordai Sóbánya. Nem véletlen pályázhat UNESCO világörökség címre: ez a bánya monumentális és gyönyörű. A gyerekek egy része gyalogosan, másik része lifttel ment le a legalsó szintre. Lent Gábor Ferenc vezetőnk mesélt nekünk a bányászéletről, a lent található régi eszközök, gépek használatáról, a Sóvidékről, a sóról, a sóbányák jelentőségéről a régi és a mai időkben. Lent kaptak szabadidőt is a gyerekek, aminek során felderíthették a különböző szórakozási lehetőségeket is. A szoros napi programok mellett a gyerekek igényelték a kötetlen szabadidőt. A nap utolsó állomásaként Nagyenyedet kerestük fel, ahol megnéztük a nevezetes Kollégiumot. Az egyik fiú előzőleg elolvasta Jókai: Nagyenyedi két fűzfa című elbeszélését és elmesélte az érdeklődőknek. A Kollégium után koszorút helyeztünk el az 1849-es áldozatok emlékművénél. Az aznapi szállásunk- Torockó- felé vezető úton a gyerekek kezébe nem a videójáték miatt voltak a telefonok, hanem a mesébe illő táj miatt. Alig győzték kapkodni a fejüket. A Székelykő már messziről látszott, reggel pedig még pompásabb volt és végre értelmet nyert, a „hely, ahol kétszer kel fel a Nap” kifejezés is vele kapcsolatban. Vacsora után nagy sétát tettünk a település békés utcáin, csodáltuk a természet közelségét. 2022. április 26. kedd (Torockó, Köröstárkány, Vasaskőfalva) Talán ez volt az a szálláshely, ahonnan leglenyűgözőbb volt a kilátás. Ha kilépett az ember a tornácra reggel, a Torockó fölé magasodó 1129 méteres Székelykővel találta magát szemben. Reggeli és bepakolás után sétáltunk egyet a falu központjában, jellegzetes házai között, majd a fallal körülvett, hímzett terítőkkel díszített templomba mentünk. Itt a helybéli pap mesélt a gyerekeknek Torockóról és a Dávid Ferenc-alapította unitárius vallás történetéről. Közös énekléssel búcsúztunk egymástól, miután átadtuk adományunkat (100 lejt). A templom után a Néprajzi Múzeumot kerestük fel, ahol a láttunk többek közt ’vaskenyeret’ is, a hajdani bányászat szerszámai és tárgyai közt, valamint olyan csizmát, ami se nem jobb-, se nem ballábas, hanem mindkettőre húzható. A belső szobában pedig viseleteken és régi fényképen tárult elénk Torockó hajdani arca. A gyerekek itt is kaptak kis szabadidőt, mert hosszú út állt előttünk: ezután átszeltük az Erdélyi Érchegységet. A sok órás út hihetetlen, festői tájakon vitt keresztül, ami bőségesen kárpótolhatott az utazással járó fáradtságért. Utunk során megtapaszthattuk azt is, hogy itt bizony figyelni kell az utakon, többször tehéncsorda áthaladását vártuk meg türelemmel, mosolyogva. Sajnos a következő program, ami túra lett volna a Rozsda-szakadékban, meghiúsult. Megpróbáltuk megközelíteni az oda vezető utat, de a hóolvadás miatt megduzzadt patak teljesen ellehetetlenítette azt. Az utunk nagyobb része közvetlen a patak mentén vezetett volna, de már az első 100méteren látszott, hogy elázott cipők nélkül ezt nem lehet kivitelezni, így visszatértünk a buszokhoz. Kárpótlásként Gábor Ferenc Köröstárkányban szervezett számunkra plusz programot. Délután három körül értünk Köröstárkányba. Itt Gábor Ferenc mesélt nekünk a tárkányi nyelvről, szokásokról, hagyományokról, és leróttuk kegyeletünket az 1919. áprilisi román vérontás áldozatai előtt. Koszorúzás után közösen énekeltük el a magyar, majd a székely himnuszt. Ez volt utunk egyik legmeghatóbb pillanata. Itt ismertük meg Gábor Ferencet, mint tisztalelkű magyar embert, aki úgy tud mesélni a régmúltról, hogy közel érezzük magunkhoz. Gábor Ferenc író is, nagy örömmel fogadtuk, mikor néhány könyvét ajándékba adta az iskolánk könyvtárának. Vezetőnk kis házának vendégei is lehettünk. Egyszerű, tisztes életet élnek feleségével, megtiszteltetés volt bepillantani hétköznapjaikba. Ezt követően Köröstárkány határába mentünk és a kakukk-mezei vadasparkot kerestünk fel, aminek az a különlegessége, hogy őshonos magyar állatok vannak benne (pl szürkemarha, bivaly, szamarak, kecskék, birkák), másrészt ezek az állatok nomád módon, hatalmas területen vannak tartva. Mire végig jártunk mindent, jókora túrát tettünk meg napfényes tisztásokon és közben rácsodálkoztunk az éppen nyíló kosborfélékre, kankalinokra, de örülhettünk tücsköknek, erdei békáknak is. Ezt követően elfoglaltuk a szállást Vasaskőfalván, ahol bőséges vacsora is várt bennünket. Csörgő patak, erdő és hegykoszorú volt, térerő viszont nem nagyon, így a gyerekekkel társasjátékoztunk és beszélgettünk jókedvűen. Végre egy helyen lett elszállásolva az egész osztály. Jólelkű, kedves csapat, örülök, hogy pár napot együtt lehet az osztály Erdélyben. 2022. április 27. szerda (Medve-barlang, Pádis-fennsík) Bőséges reggelivel kezdtük a napot. Reggeli után a Bihar hegység lábánál fekvő Kiskohi Medve-barlangba látogattunk, ahol a kivilágított lépcsőkön és hidakon sétálva páratlan szépségű cseppkőképződményekben gyönyörködhettünk, melyeknek érdekes színvilágát a föld réz és vastartalma adja. Napjainkban is folytatódik a képződés, a vezetőnk mutatott a gyerekeknek egy egymás felé nyúló sztalaktit ’jégcsapot’ és sztalagmit oszlopot, amik évente néhány millimétert nőnek, s körülbelül 12000 év múlva fognak összeérni, s viccesen invitálta is a gyerekeket, hogy ha ez az idő letelik, jöjjenek vissza, s ellenőrizzék. A másik emlékezetes cseppkőformációhoz egy legenda/mese is tartozott: ez egy barlangból kimászó medvére hasonlított. Végül a hegyomlás miatt egykor a barlangban rekedt barlangi medvék teljes épségben megmaradt csontvázait láthattuk. Itt sajnos fotókat nem készíthettünk, erre külön felhívták a figyelmünket. A barlangból kiérve egy vásársoron találtuk magunkat, ami nagy öröm volt a gyerekeknek, mert végre megkóstolhatták az igazi erdélyi kürtőskalácsot, amit már napok óta szerettek volna. Ezen kívül alkalmuk nyílt helyi portékákat is vásárolni, amiket ajándékba vittek az otthoniaknak. A következő állomásunk az az Erdélyi-szigethegységben található, 1225 m magasságban fekvő Pádis-fennsík volt, ahova túrát terveztünk. Az időjárás nem tűnt kedvezőnek, elég hideg volt és lógott az eső lába. Amikor megérkeztünk, az eső el is eredt, így esernyőkkel felszerelve, esőkabátokba burkolózva vágtunk neki a nem mindennapi szépségű útnak. A helyiek úgy tartják, hogy bár mindössze 36 négyzetkilométer, itt összezsúfolva annyi természeti csoda található, mint talán sehol az egész Földön. Például Európa legnagyobb összefüggő földalatti jégtömege is itt rejtőzik a Pádis alatt. A busztól 2.5 km-t gyalogoltunk a meseszép Glavoj-rétig. Útközben az eső szerencsére elállt, sőt, néha még a nap is kisütött kicsit. Éppen akkor nyílt a kárpáti sáfrány, egész hegyoldalak voltak vele tele! Innen félórányi gyaloglással a Ponor-rétre jutottunk, s egy gyönyörű tavat láthattunk, amiről azonban kiderült, hogy csak időszakos tó. Alacsony vízállásnál látható a két fő víznyelő. Magas vízállás esetén a patak kiönt, és újabb víznyelőket indít be. Amikor ezek sem tudnak már segíteni a rét tóvá alakul. Ezt láthattuk mi akkor. Ebben a festői környezetben fogyasztottuk el csomagolt ebédjeinket, majd a buszhoz mentünk, hogy egy újabb, rövidebb túra kiindulási pontjához vigyen minket. Ezúttal a Schmidl-vízesés volt utunk célja, ahova a Boga-teleptől kb. egyórás gyalogsétával értünk el. Utunk nagy része a Boga-patak völgyében, egy szurdokban vitt, míg fel nem tűnt előttünk a hatalmas sziklafal, s végül maga a vízesés is, mely a Boga víztározójába zúdul alá. Innen a szállásunkra mentünk, ami ugyanott volt, mint előző nap, tehát Vasaskőfalván. Fárasztó, de nagyon szép nap állt mögöttünk, gyerekek és felnőttek mögött egyaránt. 2022. április 28. csütörtök (Nagyvárad, hazaút) A szokásos finom reggelit követően szakadó esőben bepakoltunk a buszba, majd kilenc óra körül elindultunk Nagyváradra. Sajnos, az idő később sem kegyelmezett, az egész napot zuhogó esőben csináltuk végig. Nagyváradra érkezvén a várat néztük meg, majd óriási sétát tettünk a városban, megtekintve az Ady Endre Múzeumot, a Holnaposok szobrait, az Emke kávéházat, ahol Ady Lédával ismerkedett meg, a Nagyváradi Napló épületét, ahol Ady dolgozott és az Ady Endre Gimnáziumot is. Megismerkedtünk Nagyvárad más nevezetességeivel is. Még a buszban egy kiselőadásból kiderült, hogy Nagyvárad több szálon kötődik Szent László királyunkhoz, akinek az életéhez számos legenda fűződik – ebből kettőről tanultunk is korábban. Benedek Elek gyűjtéséből felelevenítünk ezek közül néhányat. Többen készültek Ady-versekkel is, ezeket az eső miatt a buszban mondták el. Amennyire az eső engedte, megcsodáltuk a ’Körös-parti Párizs’ szecessziós épületeit és folyópartját is. A program végeztével elbúcsúztunk honismereti vezetőnktől. Mivel nagyon megszerették a gyerekek és mi felnőttek is, szerettünk volna örömet szerezni neki. Mivel író is, reméltük, egy általunk írt verssel búcsúzunk: Korona járvány véget ért, Hetedikes útra kélt. Várta Erdély száz csodája, Feri bácsi mondókája. Feri bácsi itt volt velünk, folyvást csak mesélt nekünk. Kicsi házát megosztotta, mosdójában voltunk százan. Szíve- lelke a diákokért és a magyarok ügyéért. Mindenről van története, de kis faluja szíve közepe. Kívánunk még sok-sok túrát és még több sziporkát! Élményekkel gazdagodtunk, Feri bácsinak tisztelettel fejet hajtunk! Majd hazafelé vettük az irányt. 18.30-ra értünk vissza Kiskunhalasra, a TESCO parkolójába, ahol a szülők már vártak minket.
