HAT-KP-2-2021/1-000225 - Felvidéken járt a 11.c osztály Írta: Váczi Marianna 2022. május 5. 00:49 Határtalanul 372 határtalanul A Határtalanul pályázat keretében 5 napos kirándulást tettünk Felvidékre 2022.04.19-23. között. Meglátogattuk a történelmi Magyarország sok fontos helyszínét, és bepillantást nyertünk a határon túl élő magyarok mindennapjaiba. Előkészítés: Két osztályfőnöki órát szántunk a program előkészítésére. A diákok előzetesen kiválasztottak egy-egy helyszínt, majd közösen szerkesztettek egy prezentációt a Google Diák alkalmazással, lefedve az összes meglátogatandó állomást. Ezt mutatták be az órák keretében, majd egy rövid kvízzel ellenőriztük a megismert történelmi és földrajzi ismereteket. Utazás: 1. nap Reggel 6-kor indultunk Kiskunhalasról. A határt átlépve Rimaszombat határában felvettük az idegenvezetőnket Varga Gábort és az első megállónk, Rozsnyó felé indultunk. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1706-ban II. Rákóczi Ferenc innen kormányozta a fennhatósága alá tartozó országrészeket. Itt megtekintettük az egykori dicső bányászváros történelmi városközpontját az őrtoronnyal, majd elsétáltunk a Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola épületéhez. Itt idegenvezetőnk beszélt a felvidéki magyarság helyzetéről, a magyar nyelvű iskolák működéséről. Az egyedülálló martonházi aragonit-barlangot tekintettük meg ezután, mivel a dobsinai jégbarlang még zárva volt. Nem bántuk meg, a csodálatos földalatti természeti kincs sokszínűségével elkápráztatott minket. Mivel a buszsofőrünk menetidejét is figyelnünk kellett, ezután már a Tátracsorbán lévő szállásunk felé vettük az irányt. Meglepetten, de nagy örömmel tapasztaltuk, hogy még hó fedte be a tájat. Este 7 órakor elköltöttük a vacsoránkat, majd egy kis közös játékparti után nyugovóra tértünk. 2. nap A napunkat Késmárkon kezdtük, ahol megkoszorúztuk Thököly Imre sírját az új evangélikus templom kriptájában. A dicső kuruc fejedelem hamvait 1906 óta őrzik ezek a falak, emlékére egy kuruc nótát is elénekeltünk. Egy igazi különlegességet is megtekinthettünk a város központjában, a több mint háromszáz éves evangélikus fatemplomot. Ezután elsétáltunk a Thököly várhoz és a vár udvarán ülve hallgattuk végig idegenvezetőnk előadását a kuruc időszakról és Thököly szerepéről. A vár mellett csoportképet készítettünk a fejedelem vadonatúj lovasszobránál, melyet a magyar kormány adományozott Késmárknak. Utunk ezután a Vöröskolostor kastélymúzeumhoz vezetett. A karthauzi szerzetesrend építette fel az erődkolostort, mely egyedülálló kulturális-történelmi emlékhely, a gyönyörűséges pienini természet lágy ölében és a Három korona fenséges csúcsa alatt. Az itt élt orvos, gyógyszerész és botanikus – Ciprián Fráter 1768-ban a világ egyik legelső siklórepülését hajtotta végre a Három Korona szikláiról. Ma Lengyelországhoz tartozik a csúcs. A Dunajec áttörésen tett turisztikai kirándulás a legszebb kirándulások közé tartozik Szlovákiában és ennek mi is részesei lehettünk. Vöröskolostortól indul egészen a Lesznyica patak torkolatáig és hosszan szemléli a kanyargós Dunajec folyó jobb partját. Az útvonalon biztonságos tanösvényt alakítottak ki a Pienini Nemzeti park munkatársai. Tovább utaztunk Ólublóra, ahol a várat látogattuk meg, mely a magyar királyság határait védő végvárak közé tartozott. A válságos időkben itt őrizték a lengyel koronázási ékszereket. 3. nap Napunkat a Poprádhoz tartozó Szepesszombaton kezdtük. A gótikus, reneszánsz és barokk jegyeket is hordozó orsó alakú főtéren sétálva igazi időutazásban volt részünk. A zsindelytetős reneszánsz házak egyikében szállt meg 1474-ben Mátyás király. Későbbi történelmi időszakot idéz a 48-as magyar szabadságharc emlékére emelt obeliszk. A Tátraalji Múzeum előtt áll Husz Dávid emléktáblája, melynél tiszteletadásunk jeleként csoportképet is készítettünk. Ezután Ótátrafüredre utaztunk, ahol először a savanyúvízforrást néztük meg, majd a sikló felhúzott minket Tarajkára, ahonnan a Tar-patak völgye felé vettük az irányt. A gyönyörű havas tájon haladó turista útvonalon, a Tar-patak vízeséseiben gyönyörködhettünk és emelkedtünk egyre feljebb és feljebb, a Rainer kunyhóhoz, majd a Zamkovszky menedékházhoz. Az alföldi tájhoz szokott szemünk nem tudott betelni a csodálatos látvánnyal, melyet a hó még izgalmasabbá tett. Több órás séta után fáradtan, de a teljesítményünkkel megelégedve ereszkedtünk vissza Ótátrafüredre. 4. nap Az első állomásunk a szepesi vár volt, mely a szepesi főispánok székhelyeként szolgált a 17. század végéig. A várban született Szapolyai János magyar király. A várral szemben lévő dombon terül el Szepeshely vallási települése. A várból egy kényelmes sétával a temetőbe jutottunk, ahol megnéztük a Honvéd szobor csonkított emlékművét. Ezután Lőcsére, Mikszáth Kálmán A fekete város című regényének helyszínére utaztunk. A főtér domináns épületegyüttesét, a reneszánsz városházát és a Szent Jakab székesegyházat is megtekintettük. Az utóbbi Európa legmagasabb gótikus oltárát őrzi. A városi műemlék-rezervátum magába foglalja a város történelmi és kulturális nevezetességeit, amelyeket a csaknem teljesen épségben fennmaradt városfalak ölelnek körbe. Ezután A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park felé vettük utunkat. A Hernád itt egy olyan kanyonszerű völgyet alkot, ahol a patakok a hegygerincekről több száz méteres szintkülönbséggel sietnek alá. Izgalmasan élvezetes és alföldi lábainkat próbára tevő túrában volt részünk, amit nagyon élveztünk. 5. nap A kényelmes és barátságos tátracsorbai szállásunkat magunk mögött hagyva indultunk Kassára. A programunk utolsó napja kezdődött. Itt megtekintettük az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett, gótikus stílusban épült székesegyházat. A dóm alagsorában a magyar himnusz eléneklésével tisztelegtünk II. Rákóczi Ferenc és édesanyja Zrínyi Ilona kriptájánál. Egy furcsa közjáték részesei lehettünk, mivel a himnuszunk felcsendülő dallamára megjelent a templomőr és közölte, hogy nem énekelhetünk. Tanácstalanul néztem az idegenvezetőnkre, aki ismét rázendített a himnuszra és ezúttal végig is énekeltük. A városi sétánk során felkerestük Márai Sándor szülőházát és köztéri szobrát is. Kirándulásunk utolsó felvidéki megállója az Andrássy család pazar betléri vadászkastélya volt. A történelmi Magyarország egyik legnagyobb épségben fennmaradt, eredeti bútorokkal berendezett kastélya ez, a páratlanul gazdag enteriőrkiállításon magyarul kalauzolt végig minket a kastély tárlatvezetője. A gyönyörű kastélypark még teljesebbé tette az élményt. A buszra szállva megköszöntük Varga Gábor idegenvezetőnknek, hogy utunkat kísérte és megismertette velünk az egykori Magyarország ezen szegletét. Felejthetetlen élményekben volt részünk és örökre elraktároztuk magunkban Gábor ízes, gömöri tájszólásban elmondott történeteit. Köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget, melyet a pályázat elnyerésével megkaptunk. A kirándulásunk fő célja a határon túli magyar területek történelmi, kulturális örökségével való ismerkedés volt, ez maradéktalanul teljesült. Azonban mi még ennél is többet kaptunk, a COVID járvány miatt addig meghiúsult osztálykirándulásaink helyett egy igazán értékes közösségépítő alkalmat. Értékelés Osztályfőnöki óra keretében osztottuk meg egymással a kiránduláson szerzett élményeinket, a legjobb fotóinkat közösen megnézve. Megbeszéltük, hogy mi tette különlegessé ezt a határon túli kirándulást, mit adott hozzá magyarság tudatunkhoz. Fakultatív programok Témanap: A Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán szervezett iskolai megemlékezésen a kiránduláson részt vevő egyik diáklány a személyes élményeiről mesélt. A kirándulásról készült ötletes és humoros diák videófilmünket közösen néztük meg a 9.b osztállyal, akikkel így megoszthattuk, hogy mit is jelentett számunkra ez a hatalmas élmény. Kárpát-medencei bakancslista: A pályázatban vállalt úticélokat – Betlér, Kassa, Késmárk, Lőcse – teljesítettük Magyarság Háza rendhagyó tanóra: 2022. március 30-án részt vettünk az iskolánkba érkező Kovács Smit Edit, újvidéki magyar nyelv és irodalom tanár A vers zeneisége és dallamossága című interaktív rendhagyó irodalom óráján. Ismert költőink megzenésített verseibe hallgattunk bele, majd ismert dalszövegírók munkáit olvashattuk. Az előadást követően, a diákok könnyűzenészek dalszövegeit kapták meg és versként vizsgálták a zeneiségüket. Az óra témája és előadója is le tudta kötni a diákok figyelmét, felkeltette érdeklődésüket a téma iránt. A támogatott programmal kapcsolatosan előírt kommunikációs tevékenység megvalósulásának bemutatása Fotók: https://szilady.net/hireink/962-sziladysok-kulfoldon A diákok által készített videófilm: https://www.youtube.com/watch?v=447IQJuaBYQ Rivport a Halas Rádióban: https://www.halasradio.hu/hangalbum/sermon/6446-hatartalanul-a-felvideken