Szakmai látogatás egy grazi gimnáziumban Írta: Nagy Győry Tamás 2023. április 20. 08:07 Szakmai látogatás (job shadowing) 279 Erasmus Oberstufenrealgymnasium der Ursulinen A szakmai látogatásomat megelőző napon érkeztünk meg Grazba. A város Ausztria, Steiermark tartományának központja. Egy hétfős diákcsoporttal és három kollégámmal szálltunk le a menetrend szerint érkező InterCity vonatról. Az Ursulinen Oberstufenrealgymasium igazgató nénije nagy örömmel fogadott minket az osztrák családokkal együtt, akik a magyar diákok elszállásolásában nagy segítséget vállaltak. Kollégáimmal együtt én egy Graz központjában található Mariahilf Hotelben szállhattam meg. Még érkezésünk napján az osztrák iskola igazgató nénijével egyeztettünk az előttünk álló napok programjaival kapcsolatosan. Kiváncsian vártam a hétfői napot, hogy jobban megismerhessem ezt a nagyhírű osztrák gimnáziumot. Az iskolában való érkezésünkkor az igazgató néni tárt karokkal, nagy örömmel és szeretettel fogadott bennünket. Az első programunk az intézmény bemutatása volt. Körbevezettek minket a majdnem 1300 gyermeket oktató, tanító, nevelő intézményben. Nagy örömömre szolgált, hogy bepillanthattam a fizika szertár hétköznapjaiba is.Továbbá megcsodálhattam a modern három csarnokból álló tornatermeket. Ezt követően az iskola parkjában folytatódott a séta, ahol a gyerekek számára is kialakított ülőalkalmatosságokkal is találkoztunk. Ezt követően megtekinthettem egy 11. évfolyamos matematika óra rejtelmeibe, ahol éppen a valószínűség számítás volt terítéken. A matematika órát követően eljött az ebéd idő. Az igazgató néni lekísért minket az iskola ebédlőjébe, ahol egy bőséges ebéd osztrák specialitással várt minket. Ezt követően egy 6. évfolyamos matematika órán vehettem részt, ahol versenyfeladatokat oldottak meg páros munkában a gyerekek. Ezen a napon szakmai szemmel nézve nagyon tetszett mindkét matematika óra. A pedagógus kollégák szakmai felkészültsége, motivációik elkápráztatták a tanulni vágyó diákokat. A késő délutáni program keretén belül megismerkedhettünk a város nevezetességeivel. Ezt követően visszatérhettünk a nagyszerű szálláshelyünkre. A következő napon, azaz kedden is több izgalmas program várt ránk. Első körben ismételten volt szerencsém egy érettségi előtt álló 12. évfolyamos matematika csoportba belátogatnom. Nagyon tetszett ezen az órán az, hogy a diákok egyesével mentek ki a táblához és mindenki önállóan megoldott egy érettségi szintű feladatot. Sikeres feladatmegoldást követően motivációként osztálytársai tapssal köszöntötték a felelőt. A délelőtti program sok meglepetést rejtegetett még számunkra. Az igazgató néni elhívott minket a Grazi Operaház Gyermekszínpadára, ahol az iskola tanítványi léptek fel. Egy csodálatos előadásnak (Cindarella) lehettünk fül és szemtanúi.A sok tehetséges színházi növendék nagy mosolyt varázsolt a nézőközönség arcára. A nagyszerű előadást követően ismételten egy nagyon finom ebéddel vártak minket az iskola étkezőjében. A keddi délutáni program is sok érdekességet tartogatott a számunkra. Ugyanis volt szerencsénk több szakkör közül választani, hogy melyiket szeretnénk megtekinteni. Én a robotika szakkört választottam, ahol a magyar diakok és az osztrák diákok egyarán egy LEGO robotot számítógépes leírás alapján megépítettek. Nagyon ügyesek voltak, mert az óra végére pontban elkészültek a megépítendő robottal. Nagyon örülök, hogy láthattam egy ilyen kis műhelymunkát is. Ezt követően az igazgató nénivel összefoglaltuk a két nap történését, fontosabb eseményeit, majd ez után elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy sok szeretettel és gazdag programokkal várjuk mi is Őket Magyarországon. A késő délutáni órákban visszaérkeztünk a szálláshelyünkre a Mariahilf Hotelbe. A következő nap azaz szerda reggel pedig elhagytuk a szálláshelyünket és visszaindultunk magyarországra. A késő délutáni órákban szerencsésen megérkeztünk Kiskunhalasra. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem ezen a nagyszerűn leszervezett és megszervezett programon. Szakmai fejlődésemre nagy hatást gyakorolt az a tapasztalat szerzés, amit Grazba gyűjtöttem.