Iskolánk történetét, jelenét és fontosabb információit taláhatod itt.
Képzéseinkről, valamint egyéb oktatási célú alkalmakról tájékozódhatsz itt.
A diáklet menüben szedtük össze számodra, azokat a fontos információkat, tartalmakat, amelyek a diákévek alatt fontosak lehetnek számodra, szüleid számára.
Iskolánk és a hozzánk kapcsolódó intézmények elérhetőségeit találhatod itt.
1895-ben született, Kislibercsen, középfokú tanulmányait Szarvason, egyetemi tanulmányai a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, itt matematika és fizika szakos diplomát szerzett 1918-ban.
1918 szeptemberétől helyettesítő tanári állást töltött be a halasi Református Gimnáziumban. 1920-ban rendes tanárrá nevezték ki. Jónás Márton lobbanékony természetű ember volt, de a gyors harag után hamar meg is bocsátott. Hivatását becsülettel és nagy kötelességtudással végezte. Kiharcolta, hogy a fizika gyakorlati tanításához szükséges eszközöket az intézményfenntartó egyház megvegye. Különösen a matematika tanítása terén ért el jelentős sikereket. Matematika tankönyvet írt a gimnázium 8 évfolyama számára. Tankönyveit sok más iskola is használta.
1957-ig dolgozott, majd ezt követően nyugdíjba vonult.