Nyolcvan éve kezdődött meg a doni áttörés

A megemlékezésen közreműködtek a gimnázium diákjai, ünnepi beszédet mondott dr. Szabó Ferenc Krisztián tanár úr.

„Uram! Tudd meg, hogy nem akarok élni, / Csak magyar földön és csak magyarul. / Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni, / Jobb is, ha szárnyam már most porba hull: / De ezt a lelket itt hagyom örök-be / S ez ott vijjog majd a Kárpátok havasán, / És belesírom minden ősi rögbe: / El innen rablók, – ez az én hazám!”
Tisztelt halasiak!
 Ez a gondolat hatotta át 1942 tavaszán minden frontra vonuló magyar katona lelkét, aki érezte, mi a tétje és következménye a helyt-állásnak vagy a bukásnak. A trianoni békében harmadára csonkított Magyarország minden fájdalma benne van Sajó Sándor versében. Fájdalma és reménye. De vajon hány hadserege volt a II. világháború idején hazánknak?
•    A debreceni VI., a kassai VIII. és a kolozsvári IX. hadtestből állt össze az 1. magyar hadsereg, amely az 1940-es észak-erdélyi be-vonulás után a visszaszerzett keleti országrészben maradt. – Második mozgósítására 1944. jan .6-án került sor, amikor lezárta a Kárpátok átjáróit.
•    A budapesti I., a székesfehérvári II. és a miskolci VII. hadtestből állt a 2. magyar hadsereg. Nemeskürty István 1973-as könyve óta erről a seregről beszélünk a legtöbbet.
•    A 3. magyar hadsereg a szombathelyi III., a pécsi IV. és a szegedi V. hadtestből szerveződött. Ennek alakulatai hajtották végre 1941 áprilisában - első bevetésük során - Bácska és Dél-Baranya (azaz a Délvidék) megszállását. A 3. magyar hadsereg ezt követően hosszabb ideig nem vett részt harcban, egyfajta tartalék volt a hátországban az 1. magyar hadsereggel együtt - abból a meg-fontolásból, hogy a háború végéig maradjon ütőképes haderő az ország védelmére.
Ami 80 éve történt, az nemcsak a nemzettudatunkba, de a lelkünkbe is beleégett. Nem felejthető a magyar királyi 2. hadsereg pokoljárása 1943 telén a Donnál. Felejtetni akarták fél évszázadon át azt az emberfeletti hősi helytállást, ami a magyar katonai kötelességtudat megélésének több évszázados múltját is jellemezte. De nem felejtettünk és nem felejthetünk, mert a hazáért harcoló őseinket, hőseinket nincs jogunk elfelejteni, míg él magyar e földön.
Tisztelettel emlékezünk azon honfitársainkra, apákra, nagyapákra, akik feleséget, gyermeket, szülőket hátrahagyva teljesítették a nemzet legnagyobb elvárását: katonaként háborúba menni, helytállni, akár az életük árán is.
Requiem aeternam dona eis, Domine! (Adj örök nyugodalmat nekik, urunk!)
Becsületes utódként megkövetjük megbélyegzett hős katonáinkat, akiknek sokáig még a templomkertekben sem lehetett emlékművet állítani. Városunk főterén is csak 1991 óta láthatók emlékezetünk angyalai.
A mai napon nemcsak azokra emlékezünk, akik a Don környékén estek el, fagytak meg vagy tűntek el nyomtalanul. Hanem azokra is, akik később a Kárpátokon belül haltak hősi halált -  ugyanebben a háborúban, vagy pusztultak el (akár évek múlva) a szovjet hadifogoly-táborokban.
XX. századi nemzeti tragédiáink sora Trianonnal kezdődött, a Donnál folytatódott. De ne ringassuk magunkat abban az utólagos illúzióban, hogy okos politikával Magyarország ezt elkerülhette volna. A csodálatos Kárpát-medence olyan, mint a szmolenszki országút. Akkor is útba estünk az európai nagyhatalmi játszmában.
A németek leningrádi, de főként Moszkva alatti kudarca, majd Sztálingrád csődje kikényszerítette a szövetséges – így a magyar – hadseregek felvonultatását is. A Magyar Királyság hadba lépése után akkori vezetőinknek jórészt már csak a bajok, a veszteségek mérséklésére, minimalizálására volt mozgástere.
Hitler elvárásával - a teljes magyar katonaság bevonásának követelésével szemben – csak haderőnk felét, a lakosságból arányosan összeállított 2. hadsereget küldték ki. Kiszállításuk 1942 áprilisától júliusig történt Lengyelországon keresztül, ahol útközben a vagonokból a már legyőzött, éhező lengyel testvéreinknek kenyeret dobáltak ki katonáink. A tiltások ellenére, mert ők Krisztus katonái is voltak.
A 2. magyar hadsereg a kurszki kivagonírozás után 150–170 ki-lométert tett meg gyalogmenetben, változó erősségű összecsapások közepette, mire holtfáradtan elérte a Dont, hogy elfoglalja a kijelölt védvonalat.
A magyarokra több mint 200 kilométeres frontsáv jutott, mélységi védelem nélkül. Helyzetüket kilátástalanná tette hiányos fegyverzetük, ruházatuk, megoldatlan lőszer- és élelmiszer-ellátásuk.
Pár hónap múlva megkezdődtek a szovjet támadások, amelyek fő célja a Don jobb partján történő hídfőállások kiépítése, a magyar védelmi erők felmérése volt, megalapozandó a későbbi általános támadást. Katonáink hős helytállása ellenére a sereg már akkor 26–27 ezer fős veszteséget szenvedett.
A magyar királyi 2. hadsereg a kiválóan felszerelt, korszerű könnyű és nehéz fegyverzetű 60. és 40. szovjet hadsereggel és a 18. lövész hadtesttel nézett farkasszemet. A világ akkor talán legerősebb szárazföldi hadserege maga mögött tudhatta az USA mindenre kiterjedő támogatását is.
Ez a többszörös szovjet létszámbeli és technikai fölény előrevetítette a tragikus végkifejletet. A rendkívüli időjárási körülmények, a befagyott Don, a mínusz 30–40 Celsius-fokos hőmérséklet, a nagy hó-esés és a hófúvások mind a szovjet csapatokat segítették, akik a finn háború óta ismerték a téli hadviselés fortélyait. Ez a vizes-mocsaras terület nyáron akadályt jelentett volna számukra, a téli fagyban azonban valóságos autópálya volt a szovjet harckocsiknak.
Az általános szovjet támadás – kíméletlen tüzérségi előkészítés után – 1943. január 12-én indult meg. Ennek sikere - katonáink hősies helytállása ellenére – kilátástalan helyzetet teremtett: seregrészeink elszakadtak egymástól, a szovjet gyűrű bezárulni látszott. Sztálingrádnál a Paulus vezette német hadsereg nem tudott kitörni az ellenség szorításából, néhány héttel később kapitulált.
Hitler engesztelhetetlen, kérést megtagadó parancsa megtiltotta csapataink visszavonását, kizárólagos célja a német seregtestek és technika megmentése volt.
Jány Gusztáv főparancsnok szerencsétlen, igaztalan és megalázó napiparancsa (amelyet hamarosan visszavont, és dicsérő megállapítást téve korrigált) a sereg morálját alapvetően rombolta, és a német parancsnokok igaztalan védekezését erkölcsileg alátámasztotta.
A valóság az volt, hogy a szétválasztott, körkörös védelemre szorult magyar seregtestek lényegesen és nem várt módon lassították a szovjet előretörést. Nagy részük volt abban, hogy a német hadsereg és technikájuk kimentése elég sikeres volt, katonáink és parancsnokaink helytállása és áldozatai révén. Voltak csapatrészek, amelyek a hónap végéig kitartottak doni állásaikban, messze az ellenséges erők mögött.
Amikor a több napon át étel nélkül, „10 tölténnyel puskánként” helyzet előállt, gróf Stomm Marcell, a III. hadtest parancsnoka az eddigi hadtörténelemben példátlan módon hadparancsával feloszlatta hadtestét, a menekülők közül sokakat megmentve így a kivégzéstől, ami a dezertálásért járt volna. Katonáinknak nemcsak az ellenség támadásait, a partizánok rajtaütéseit kellett elhárítaniuk, hanem szenvedniük kellett az étlenség, a testi-lelki kimerülés, a megfagyás, a hó-vakság állandó veszélye mellett a németek bajtársiatlan, önző, megvető, agresszív, ellenséges magatartásától is.
Január 12-re emlékezve szólnunk kell veszteségeinkről is, a nemzet tragédiája mellett a családok tragédiájáról. Hiszen jóformán nem volt olyan magyar család, amelynek a világháború végére ne lett volna egy vagy több halottja. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg 204.334 fővel volt kint. Ebből 41 ezer 992 fő hősi halált halt vagy el-tűnt. 32–37 ezerre becsülik a sebesültek számát, amelyből 28.044 főt szállítottak haza. 28 ezren estek szovjet hadifogságba (a szovjet rádió 26 ezret jelentett).
Rendkívül nagy teljesítmény, hogy a jelentős szállítóeszközökkel nem rendelkező, súlyos ellátási gondokkal küzdő magyar hadsereg részeinek végül 10 napig sikerült feltartóztatniuk a minden tekintetben igen nagy fölényben lévő szovjet csapatokat. Számos bekerítésből kitörtek a csapataink, végül 1000–1200 kilométeres visszavonulás után 1943 márciusában jutottak el Kijev körzetéig.
Emelt lélekkel és mérhetetlen tisztelettel emlékezzünk az 1943. január 12-étől történtekre. Ne feledjük, ami történt: családi, városi és nemzeti fájdalom ez egyszerre. Zárásként Keresztúri Dezső sírversét idézem:

Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.

Teljes cikk a Halasmédián...