Elhunyt Baráth József

"Aligha van olyan ember Halason, akinek a Baráth József név nem mond semmit, és aligha van közöttünk most olyan, akinek nem jelent meg a szeme sarkában egy könnycsepp. Baráth Józsi bácsi Pozsonyban született, ahol elképzeléseim szerint a háborúkat és rendszereket is átélni képes, kisebbségi létben edzett, tapintatos, szelíden alkalmazkodó, szélesőségektől mentes, derűs lelki alkata felépült. Innen hozta, kapta, elsajátította a polgári jólneveltséget, a nyitottságot, műveltséget és mély humánumát, amiből mindig hiány volt, és amiért mindenhol szerették. Egyszerre jellemezte az északi ember természetszeretete, poézise, a nyugati ember fegyelmezett kulturáltsága és a Dél Géniuszának könnyedsége, a társaságkedvelő kávéházi ember. Érdekes kísérlet volt őt a pannon tájakról, a pécsi és bajai évek után Halasra hozni, a homokhátság tetejére, arra helyre, amit mégis szeretnénk ősidőktől fogva szellemi oázisként ismerni. A kísérlet jól bevált. Bár életkoránál fogva is (amióta legalábbis volt szerencsém ismerni) volt benne valami régimódi, békebeli, mégis kortárs volt minden megnyilvánulása, akárcsak játékosan modern alkotásai. Volt benne valami görögösen antik és valami posztmodern. Nem képviselt semmi forradalmiságot, de értékelte a bátor kísérletezést, volt szeme a tehetséghez. Nagy nyitottság jellemezte minden új nemzedék iránt, ebben az értelemben igazi pedagógus erényeket csillogtatott. Mindig volt mindenkihez néhány igazán kedves szava, ami mindig többnek érződött puszta kedveskedésnél. Egy-egy pontszerű találkozás is nagyon jól tudott esni vele. Nem hiányozhatott sem múzeumból, sem kiállításmegnyitóról, sem koncertről, sem templomból, sem zsinagógából, ha valami közérdekű, jó, vagy szép dolog történt. A legkülönbözőbb közösségek érezhették maguknak, mert ő is magáénak érzett minden jó közösséget. Ott volt a sziládys öregdiákok között mintha mindig is közéjük tartozott volna, a régi tanárok társaságában, a hétfői kártyapartikon, baráti, sőt sokszor családi együttléteken és persze a főtéren. Az volt az érzésem, hogy sokszor talán egyedül használta a teret arra, amire való: találkozásra, sétára, beszélgetésre. Olyan volt, mint hiányos, szaggatott polgárlétünkön a patina. Akiről ez az ige jut eszembe: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.” Fil. 4 8-9. A békesség Istene legyen vele is! Biztos vagyok benne, hogy áldásként ránk is hagyott a maga derűs, mosolygós békességéből! Isten veled, Józsi bácsi!"

Megemlékezés: Édes Árpád ref. lelkész
Fotó: Halasmédia