Határtalanul program

2016.  júniusában a 7. évfolyam Erdélybe  és a Vajdaságba látogatott el a Határtalanul program keretében.

Évek óta hagyomány, hogy a gimnázium megpályázza ezt a lehetőséget és a 7. évfolyamon tanuló diákok felkereshetik a határon túli magyar testvéreiket.

Határtalanul Erdélyben
Osztályunk, a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 7.B osztálya- pályázott a Határtalanul! program keretében Románia magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulás támogatására. Nyertünk!
2016. június 7-én kora hajnalban indultunk Erdélybe. Két pedagógus és több szülő is elkísért bennünket az életre szóló élményeket adó körutazásra.
Számos –korábbi tanulmányainkból már ismert- irodalmi és történelmi emlékhelyet látogattunk meg. Arad főterén mécseseket gyújtottunk a tizenhármak tiszteletére. A Kőmíves Kelemenné című népballadából ismert magos Déva várába siklóval jutottunk fel. A várfalakról körbenézve az alföldi szem számára szokatlan, csodálatos hegyvidéki panorámában gyönyörködhettünk.  Az 1848/49-es szabadságharc utolsó ütközeteinek egyikére Segesvár közelében került sor. Legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor ebben az összecsapásban tűnt el. Feltételezett halála helyszínén ma emlékmű magasodik, melyre elhelyeztük koszorúnkat. Nagyszalontán a költőbarát Arany János szobrát is megkoszorúztuk, csakúgy, mint Ábel szülőatyjának, Tamási Áronnak a sírját Farkaslakán. Ellátogattunk Csucsára is a Boncza-kastélyhoz, ahol a nagybeteg Ady húzta meg magát Csinszkával az első világháború zűrzavaros éveiben.
Kirándulásunk további állomásai: Máriaradna, Gyulafehérvár, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Korond, Székelyudvarhely voltak. Mátyás királyunk szülővárosába sajnos nem jutottunk el, mert Kolozsvár felé tartva Marosludason lerobbant az autóbuszunk.
Felejthetetlen emlék azonban mindannyiunk számára a Szent Anna-tónál egy medveboccsal való találkozás, de azt is kevesen mondhatják el, hogy egy vulkáni kráterben található tőzegláp pallóin sétáltak. Mi már igen! A Gyilkos-tó, a Békás-szoros, a parajdi sóbánya kalandparkja, a Gyergyói-Havasokban található tekerőpataki Súgó-barlang, a Nyergestető kopjafái, a szejkefürdői székely kapuk, mind-mind kitörölhetetlen emlékképek szívünkben.
Ám nemcsak a helyszínek, hanem az utunk során megismert határainkon túl élő székely emberek szívélyessége, segítőkészsége, vendégszeretete, sajátos humora, ízes beszéde is hozzájárult ahhoz, hogy az ötnaposra tervezett, ám a busz meghibásodása miatt kicsit hosszabb kirándulásunk után máris azt tervezgetjük, milyen keretek között, mikor fogunk visszautazni a mesés Székelyföldre.
Határtalanul Erdélyben fotói...

Határtalanul a Vajdaságban
A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron gimnáziumának 7.A osztályos diákjai, a kialakult hagyományt követve, az idén a Határtalanul pályázat keretében Vajdaságba jutottak el egy ötnapos kirándulásra, mely június 7 és 11 között valósult meg.
A pályázatunk címe: Történelmi és művészeti emlékhelyeink nyomában. Célunk az volt, hogy megismertessük diákjainkkal a trianoni békediktátum során elcsatolt területek magyarlakta vidékeit, az ott élők kultúráját, mindennapjait, nemzeti emlékhelyeiket. Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek a külhoni fiatalokkal, közvetlen tapasztalatokat szerezzenek, és új kapcsolatok alakuljanak ki.
Utunk során ellátogattunk Szabadka szecessziós főterére, a kishegyesi Ady Endre Általános Iskolában előadtuk a trianoni emlékműsorunkat, ellátogattunk a szenttamási származási Gion Nándor szülőházába, jártunk az újvidéki székesegyházban, Péterváradon, a karlócai békekötés helyszínén, megcsodáltuk a Tarcal- hegység szépségeit, meglátogattuk Szerémségben a maradéki magyarok összetartó, kitartó közösségét.
Jártunk Nagyerzsébetlakon, Óbecsén, a 90-ik születésnapját ünneplő gimnáziumban, később megismerkedtünk a helyi cserkészekkel. A hazafelé tartó utunkon megkoszorúztuk Szarvas Gábor nyelvész szobrát Adán, tiszteletünket tettük a kanizsai temetőben a 44-es megtorlások emlékére állított emlékműnél, végül a palicsi állatkert és a tópart bejárása után hazaindultunk.
Isten gondviselésének köszönhetően, épségben, élményekkel telve érkeztünk meg Kiskunhalasra. Köszönjük a lehetőséget.
Határtalanul a Vajdaságban fotói...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!