Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Nagy az érdeklődés a Szilády iránt

Archivált tartalom! Megtekintés: 1545

Több mint 300 diák és szülő vett részt a gimnázium hagyományos nyílt napján és felvételi tájékoztatóján.

2014. november 22-én nagyon sokan érkeztek a Szilády Áron Református Gimnáziumba. A szülőknek a díszteremben tartottak felvételi tájékoztatót. A vendégeket itt köszöntötte Bödecs Pál főigazgató és Varga Judit igazgatónő, aki a képzésekről és a gimnáziumi eredményekről is tájékoztatta a szülőket.  A tornacsarnokban Szabó Ferenc igazgatóhelyettes és Csányi Ágnes tanárnő mesélt a gimnáziumról. Nyeső Ágnes iskolalelkész vezetésével a gimnázium dicsőítő zenekara, valamint az iskola gyermekkara is fellépett. A nyílt napon mutatták be a 2015-ben induló osztályok osztályfőnökeit is: Nagyné Kis Bernadett (5.a),  Forczekné Lány Tünde (5.b) és Kis-Baranyi Erika (9.c) tanárnőket. A felvételi tájékoztatót követeően a vendégek nyílt tanítási órákon vehettek részt.

Fényképek az iskola Facebook oldalán...

 


 




Legfrissebb híreink

2019-05-17 14:07:41

Országos 3. helyezett a gimnázium csapata

Az 5-8. évfolyamos diákok számára kiírt Madarak és Fák Napja Természetismereti Csapatversenyt idén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közösen szervezte meg.

Bővebben
További hírek