Március 15-ei ünnepség a Sziládyban - 2018

Az ünnepség érdekessége volt, hogy bemutatták a fiataloknak, hogyan emlékeztek meg a rendszerváltás előtti évtizedekben erről az ünnepről. Az iskolai ünnepség végén  az osztályok képviselői elmondták, számukra mit jelent a szabadság, és elhelyezték a megemlékezés virágait a Petőfi-szobornál. A programot Szabó Ferenc tanár úr szervezte. A műsorban közreműködtek: Antóni Vivien (10/C), Horváth Rebeka (8/A), Ilovai Noémi (11/D), Kószó Kata (8/B), Kovács Gábor Dániel (10/C), Krizsán Laura (11/D), Ledenyák Ádám (9/B), Sámel Patrícia (10/C), Savanya Csenge (12/A), Szabó Áron Timóteus (7/B), Szőke Janka (11/C), Szőke Zoltán (9/A), Tóbiás Anna (11/A), Tóth István (12/C).

A MŰSOR
Tisztelt Ünneplő közönség! A mai napon a 170 ével ezelőtt, 1848. március 15-én kezdődő forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Ünnepségünk elején énekeljük el közösen a Szózatot!
Részlet Petőfi naplójából:
„Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imád-koztam és küzdöttem éretted, üdvözellek oly magas örömmel, a milyen mély volt fáj-dalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!
Oh szabadságunk, édes kedves ujszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar. Élj boldogul! Nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályá-don, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken dia-dalmaskodni!
Késő éj van. Jó éjszakát szép csecsemő ... szép vagy te, szebb minden országbéli test-véreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát! ... ha elalszom, jelenj meg álmamban úgy, a milyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!”
Vajon mit álmodott aznap éjjel Petőfi? Megálmodta-e, vatesként előrelátta-e, hogy a következő nemzedékeknek újra és újra harcba kell szállnia az akkor elértnek hitt szabadságért, hogy az e napra való emlékezés jogáért is szinte egy külön „év-százados szabadságharcot” kell majd vívnia a magyarságnak?
Az együttes osztrák és orosz katonai túlerő leverte a szabadságharcot, így megsemmisült hazánk alkotmányos berendezkedése, területi egysége és nemzeti önrendelkezése. A hadsereg tisztjeit, a politikusokat, a közigazgatás vezetőit hadbí-rósági eljárás alá vonták: legalább 140 embert végeztek ki, több százan kerültek bör-tönbe és mintegy 40-50 ezer honvédet soroztak be a császári hadseregbe.
A szabadságharc leverését követő években a hatalom üldözte a nemzeti lel-kület legapróbb megnyilvánulásait is. Tiltották a forradalomra emlékeztető szakáll- és kalapviseletet; szigorú büntetés járt az ereklyévé váló honvéd zászlók, Kossuth-bankók rejtegetéséért. Besúgók lesték, hogy elcsíphessenek egy-egy a forradalomra emlékező szót vagy császárt gyalázó kifejezést.
Ezernyolcszázhatvan: Mintegy 500 fős fiatalság - erős rendőri jelenlét mellett – megemlékezést tartott a Kálvin téri református templomban, majd a Kerepesi te-metőbe indult. A temető bejáratánál azonban sortűz fogadta a kivonulókat. Itt sebe-sült meg Forinyák Géza elsőéves joghallgató, aki három hét múlva belehalt sérülése-ibe. Temetése több tízezer ember részvétele mellett az abszolutizmus elleni néma tűntetéssé vált. 
1861-től az 1867-es kiegyezés megkötéséig újra egy, az önrendelkezéstől meg-fosztott átmeneti korszak köszöntött az országra, melyben a forradalomra való em-lékezés ismét tiltva volt. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy 1867-ben az első szabad már-cius 15-ét lelkes ünneplés kísérje. Ám ez nem így történt: a politikai és a gazdasági kiegyezés megtörtént, de a lelki megbékélés nem ment ilyen egyszerűen. A magyar királlyá koronázott Ferenc József – akinek a felelőssége nem vitatható a megtorlá-sokban – nem viselte el az 1848-as vértanúkra való nyílt emlékezést, bár azt nem is tiltotta. Az első szabadnak mondott március 15-e 1919-ben volt: akkor a Habsbur-goktól való elszakadásban 1848 valódi céljait látták megvalósulni.
Horthy hatalomra kerülését követően az új – magát ellenforradalminak mondó – rendszernek újra kellett gondolnia ehhez a forradalmi ünnephez való vi-szonyát. A kor ideológusai úgy vélték, hogy a március 15-i üzenet helyett jobban illik a nemzet tragédiájához – Trianonhoz -, ha Világosról és október 6-áról emlé-keznek meg - március 15-én. A történelem maga intézte úgy, hogy Kárpátalja visz-szacsatolása 1939-ben éppen március 15-re esett.
Nincs mód arra, hogy felidézzük valamennyi év márciusának idusát. A mai napon, a magyar szabadság ünnepén azonban nem mehetünk el szó nélkül a Ráko-si-korszak elnyomása ellen felkelő 1956-os hősök mellett. Már csak azért sem, mert az egyetemi ifjúság által szövegezett 16 pont – egyebek közt – követelte az ország függetlenségének visszaállítását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nem-zeti ünneppé nyilvánítását is. Az 56-osok szabadságeszméje így több ponton össze-kapcsolódott a 48-asokéval. A forradalom eltiprása után – az újrakezdés reményé-ben – mésszel festett falfirkák lepték el a főváros utcáit: MÚK! – azaz: Márciusban Újra Kezdjük!
Március 15-ét tehát jó okkal nem vállalta a Kádár-rendszer. Az nem volt munkaszüneti nap sem, ellentétben április 4-gyel, „felszabadulásunk” ünnepével. 1967-től kezdve Forradalmi Ifjúsági Napok címszóval összevonták és összemosták március 15-ét a tanácsköztársaság és a „felszabadulás” ünnepével. A hetvenes évek-től egyre nagyobb számban maradtak – főként középiskolások és egyetemisták – a hivatalos megemlékezések után az utcán. A tüntető tömeget a rendőrség gumiboto-zással oszlatta fel.
A nyolcvanas években már minden ünnep egyben tüntetés is volt. A hatalom ezt hol elnézően, hol karhatalmi fellépéssel kísérte. 1986 az erődemonstráció éve volt: már a délelőtt sem telt incidens nélkül, a rendőrök kiemeltek egy lányt az ez-res tömegből, akiért a Batthyány-téren szabadon bocsátását követelve ülősztrájkba kezdtek a tüntetők.
’89-ben ennyi incidens sem történt, az állampárt akkor már széthullóban volt, és az addig „tiltva-tűrt” márciusokat maga is megünnepelte. Az 1848-as 12 pont újra aktualizált változatát 31 társadalmi szervezet, egyesület és párt egyeztette egymással. Közös követeléseiket, hogy „Mit kíván a magyar nemzet” a tömeg tapsol-va és énekelve visszhangozta. Enélkül minden bizonnyal erőtlen lett volna a rend-szerváltás, az úgynevezett „tárgyalásos forradalom”, ami egy héttel március idusa után, az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásával vette kezdetét.


Fényképek...