Tanévzáró -2019 Írta: Szilády 2019. június 23. 16:50 Archivált tartalom! Aktuális 1907 2019. június 23-án, vasárnap délután a református templomban tartotta a gimnázium diáksága és tantestülete a tanévzáró istentiszteletet. Előtte a gimnáziumban az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványokat, majd az iskola diáksága és a tantestülete közösen vonult át a református templomba, ahol 16 órától kezdődött a tanévzáró istentisztelet. Itt igét hirdetett Édes Árpád elnök-lelkész, majd Varga Judit gimnáziumigazgató tartotta meg tanévzáró beszédét. Az igazgatónő beszámolt tanév eseményeiről, a jövő tanévet érintő változásokról, a sok remek eredményről és a legkiválóbb tanulmányi eredményt elért, valamint a legtöbbet javító diákokat név szerint is megemlítette. A tanévzáró végén oklevél, könyv- és pénzjutalmakat adtak át a legeredményesebb munkát végző tanulóknak. Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak! DÍJ DÍJAZOTT Év diákja - díj Tóbiás Anna 12.a Természettudományokban legeredményesebb diák díja Piszman Zsófia Ilona 10. b Klem Zsolt 11.b Jerémiás Béla (matematikai) - díj Varga Luca Borbála 10. a Kosóczki Balázs10. c Jó tanuló, jó sportoló - díj Kószó Kata 9.b Tanács Nóra 7.b Osztatni Zsombor 6.b Simon Zsuzsanna (magyar nyelv és irodalom) - díj Hegedűs Gabriella 9. Nemora Heliconis Önképzőkör (legkiválóbb vers/próza mondó) díja Szabó Gréta 9. b A legsportosabb osztály díja 10. b osztály Tegzes Miklós vándorserleg (tanulmányokban legjobban teljesítő 8 évf. osztály 5.a osztály Varga Judit gimnáziumigazgató beszédeTisztelt megjelent vendégeink, szülők, kollégák és kedves diákok!Elérkezett a legkedveltebb iskolai ünnepségünk, a tanévzáró, amely az értékelésre, összegzésre is időt és lehetőséget ad nekünk. A Szilády Gimnáziumban mindig történik valami: programok, események sorakoznak egymás után; most ezek felsorolását idő hiányában nem teszem meg, összegzésül elég legyen annyi: mozgalmas, színvonalas és eredményes tanévet zárunk ebből a szempontból is. Az elmúlt tanévben egy stratégiai fejlesztő folyamatot indítottuk be. A megújítás konkrét lépései a következő a tanévben : órarend módosítás és a nyelvi képzésünk átalakítása. Szeptembertől duplaórákat tartunk majd: egy tanítási napon belül kevesebb féle órát tartunk. Ezáltal lehetőség lesz az elmélyült tanulási folyamatra és a gyakorlásra is itt az iskolában. Ez – reményeink szerint – lehetőséget ad arra, hogy a tanárok jobban megismerjék a diákokat, részükre személyre szabott, új módszereket is alkalmazó tanítási órákat szervezzenek, ami a tanulási kedvet növelheti; de a tervezett változás könnyebb iskolatáskát is jelent. A kilencedikes évfolyamon kiemelt szerepe és nagyobb óraszáma lesz az első helyen választott idegennyelvnek. Erre azért van szükség, hogy a felvételihez kötelezően teljesítendő B2-es nyelvvizsga minél előbb teljesülni tudjon. Az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést adó oktatásunkat is újragondoltuk: az eddiginél többféle tantárgy esetében indulhat meg a felkészülés már a 9. vagy a 10. évfolyamon. Általában elmondható, hogy a diákok konkrét igényeihez jobban illeszkedő, rugalmas rendszert alakítottunk ki, amely egyben elvárja azt, hogy a diákok a céljaiknak megfelelő teljesítményt nyújtsák az általuk választott órákon. A következő tanévben olyan továbbképzéseket szervezünk a tanárok számára, amely a fenti célokat segítik megvalósulni. Ezen felül olyan szervezeti kultúrát építünk fel, amely a bizalmon alapul és a tudás megosztása, közös alkalmazása jellemzi. Tanuló szervezetté kívánunk válni! Az iskola tanulmányi eredménye: 4,54, ez több mint eddig bármikor. Nagyon büszke vagyok erre az eredményre! Most 83 kitűnő bizonyítványt adhattak át kollégáim és 151 jeles rendű tanulónk van. Ezek a számok is új csúcsot jelentenek. A kitűnő bizonyítványt elérő diákokat név szerint is megemlítem. Kérem, hogy a helyükön álljanak fel és engedjék meg, hogy a felsorolás végén így együtt is megköszöntsük őket egy nagy tapssal! 5.a: Bernhardt Anna, Botka Kitti, Fenyvesi Fanni, Gubucz Krisztina, Hajma András, Karó Magdolna, Solti Tímea. 5.b: Bédi Anna Luca, Csanádi Áron, Kocsis Linett, Nárai Martin, Pocsay Sára, Rokolya Ákos, Rónai Jázmin. 6.a: Barabás Armand, Garas Diána, Jenován Emma, Kállai Klaudia Borbála, Morvai Lujza, Nasz Péter Pál, Németh Gergő, Viszmeg Ninetta. 6.b: Csillik Dominika, Görbe Gabriella, Horti Viktor, Jónás Anna, Osztatni Zsombor, Rozgonyi Máté. 7.a: Baranyai Botond István, Gyóni Zsófi, Lakatos Edmond, Vas Emma. 7.b: Ficsór Flóra, Hazai Hanga Lina, Horváth Léna, Kátai Liliána, Lengyel, Zsigmond Lőrinc, Nárai Nóra, Szilágyi Zsombor. 8.a: Eke Mónika, Fodor Bence, Molnár Levente. 8.b: Bata Vince Péter, Horváth Marcell, Kovács Nóra Zsóka, Markó Vivien, Patai Nóra Alexa. 8.b: Bata Vince Péter, Horváth Marcell, Kovács Nóra Zsóka, Markó Vivien, Patai Nóra Alexa. 9.a: Andriska Noémi Eszter, Hegedűs Gabriella, Samu Szimonetta. 9.b: Botka Lora, Csák Jázmin, Kószó Kata, Kovács Eszter, Szabó Fanni, Szabó Gréta. 9.c: Biró Áron. 10.a: Varga Luca Borbála, Vizi Noémi. 10.b: Ficsor Rebeka, Kulcsár Petra, Piszman Zsófia Ilona, Szabadi Liza. 10.c: Gombkötő Katalin, Pásztor Viktória Kata. 11.a: Bús Johanna, Kuhn Erik. 11.b: Ágoston Alíz, Vakula Bálint, 11.c: Stenczel Nikolett. 11.d: Szabó Petra.De ne kizárólag a kitűnő tanulókra legyünk büszkék! Nagyon nagy érték, ha valaki fejlődni, javítani tud! Sokszor a jobb eredmény mögött megfeszített, kitartó munka, és nagy elhatározás van. Jó bizonyíték ez arra, hogy változni, változtatni mindig lehet és érdemes; valamint, hogy a mi iskolánkban megadjuk a javítás lehetőségét mindenkinek. Ezért most engedjék meg, hogy most megnevezzem azokat a diákokat is, akik az osztályukban a legtöbbet javítottak a bizonyítványuk átlagát tekintve az elmúlt éves eredményükön. Tőlük is azt kérem, hogy a helyükön álljanak fel és engedjék meg, hogy a felsorolás végén megtapsoljuk őket. 5.a: Gubucz Krisztina, 5.b: Nagy Csenge, 6.a Patocskai Emese, 6.b: Osztatni Zsombor, 7.a: Szávuly Virág, 7.b: Kátai Liliána, Tóth Marcell, Varga Regina, 8.a: Benyó Gergely és Bujdosó Zétény, 8.b: Szabó Kerubina Anna, 9.a: Szigeti Menyhért, 9.b: Lóránt Dominik, 9.c: Ádán Dorina, Király Kevin, Szilágyi Gabriella és Tóth Viktória, 10.a: Huszár Renáta, 10.b: Bata Márton, 10.c: Kiss Dzsennifer, 11.a: Tegzes Szabina, 11.b: Ágoston Alíz, 11.c: Deli Kristóf, 11.d: Kővári Péter Krisztián.Az érettségi vizsgák még a következő héten is zajlanak, ezért annak eredményeiről a tanévnyitón tudok beszámolni. A legjobb átlagot elért osztály 4,83-dal az 5A, rögtön utána 4,77-dal a 6A és 4,76-dal az 5B osztály. Gratulálok a kiváló eredményhez! A felvételi eljárások időszaka is lezárult. Újra sikeres és eredményes beiskolázási programot teljesítettünk: 43 új ötödikes és 30 új kilencedikes diákunk érkezik a következő tanévre, kiváló tanulmányi átlagokkal, ígéretes elszánással és lelkesedéssel. Mindent elkövetünk majd, hogy ezek a pozitív érzések itt maradjanak, növekedjenek és tovább erősítsék a közösségünket. A fenntartónk minden évben példamutató módon gondoskodik az iskolai infrastruktúra színvonalának emelésén: az iskolába érkezőket rend, tisztaság, internetelérés, digitális táblák, kivetítők, természettudományos és informatikai labor és nem utolsó sorban finom ebéd várja. Ezen a nyáron új épületrésszel gazdagodunk: a labor épülete mellett új öltözők, mosdók és egy nagy terem épül. Köszönjük szépen most is az átlagosnál lényegesen magasabb színvonalat! Köszönettel tartozunk a technikai dolgozók és a nevelést, oktatást segítő valamennyi munkatársunknak is az egész éves munkájáért, kitartásáért, támogatásáért. Itt köszönöm meg a vezetőtársaim munkáját is, ők idejüket, erejüket nem kímélve, sokszor még extrém időben is készen álltak arra, hogy egy-egy hirtelen érkező nehéz helyzetet megoldjunk, s mindezt jó kedvvel, pozitív hozzáállással, egymást támogatva tettük meg. A szép eredmények, az iskola jó híre valamennyiünk érdeme. Holnaptól ténylegesen elkezdődik a felhőtlen, gondtalan nyári vakáció; kérem, hogy felelősséggel, biztonságosan töltsétek el, hogy szeptemberben majd újult erővel kezdődjön meg a tanév. A 2018/19-as tanévet ezennel ünnepélyesen bezárom. Áldást, békességet! Fényképek...