Riportok rólunk a Halas Rádióban

A Halas Rádióban elhangzott riportok, melyek iskolánkról, diákjainkról, az itt folyó oktatásról szólnak.

Közel fél évszázada van a pedagógusi pályán Roza, akinek sokan nem is ismerik az igazi keresztnevét, csak az ÁMK-ban töltött évek alatt kapott becenevét. Ma a Szilády matematika, informatika szakos tanára, 11.-es osztályfőnök, töretlen energiával, az új iránti nyitottsággal és fiatalos lelkesedéssel végzi feladatait.  Két év híján végig osztályfőnök is voltam, vagyok,  - meséli - nekem szükségem van erre a kötődés miatt. Kell, hogy tartozzanak hozzám gyerekek. Kevesen tudják, hogy ő is, párja is Dunaújvárosból, anno Sztálin városból származnak. Férjének, Petyának a Kunép kínálta munkalehetőség vonzotta őket városunkba. Ma már igazi tősgyökeres Halasiak, ismerik majd az egész várost. Kosaraznak, bicajoznak, a mozgás és elevenség részei mindennapjaiknak. Gyerekek mindent megoldunk, hallani gyakran Rozától, és valóban! Az élet minden örömén és viharán evvel a töretlen hittel és jót akarással ment és megy keresztül riportalanyunk! Feltétlen tartsanak velünk!

Meghallgatom

A Szilády 12.D osztályának tanulóival készült riport érdekessége, hogy 9.-ben is beszélgettünk velük, a kezdetekkor, és íme most is. Természetesen szót ejtünk arról, hogyan élik meg ezt karanténos helyzetet, a ballagás és bankett hiányát. Az érettségire készülés izgalmai is szóba kerülnek és nyilván a helyzetben rejlő pozitívumokról is szót ejtünk. Nem mellesleg arról, mit is üzen ez a világjárvány az emberiségnek! Feltétlen tartsatok velünk!

Meghallgatom

Milyen manók a labdamanók? Hogyan lehet három kisgyermekkel karanténban élni? Milyen a testnevelés, ha online? Doktori cím után mesteredzői fokozat? Ziccerben Dr. Paic Róbert. Érdemes figyelni rá!

Meghallgatom

Az elmúlt hetekben a Sziládyban több online kurzust is tartó tudatos internethasználat oktató szakember mind a szülőknek, mind a pedagógusok számára számos jó tanáccsal szolgált. Ezt nyilván az online tanulás és oktatás tette különösen szükségessé, de ez a téma életbevágóan fontos a járvány nélküli mindennapokban is. Számos jó tanáccsal szolgál a szakember riportunkban is, hisz öt gyermek édesanyjaként, közel tíz éves tudatos internethasználati szakemberként  komoly tapasztalati anyaggal rendelkezik ezen a téren. Tartsanak feltétlen velünk a riportba, tanuljunk együtt tudatosságot ezen a téren is! Akit bővebbe érdekel a téma, a 87 ezer követővel rendelkező onlineotthonoktatás facebook csoporthoz csatlakozhat, ha beszélgetéses formában kíván tájékozódni, mely elsősorban tanároknak szól. A nemrégiben indított digitálisszülő facebook csoport pedig a szülőket célozza segítő beszélgetésekkel, cikkekkel. Az onlineotthonoktatas.hu honlapon, pedig komoly információ gyűjteményt találnak az online tár minden szereplői, legyenek azok maguk a diákok, szülők, vagy épp pedagógusok! Hajrá, legyünk tudatosak a minket körülvevő virtuális térben is!

Meghallgatom

Bányai Gábor országgyűlési képviselő közreműködésével ismét egy ajándékozási akció zajlott, mely az online tanulást segíti azon diákok számára, akiknek nincs, vagy nem megfelelő a rendelkezésükre álló eszköz. Az ajándékozó a halasi kötődésű Tóth Zoltán, sikeres energetikai vállalkozó, valamint Balogh Gábor olimpikon, a diáksportszövetség elnöke. Nagy öröm látni, hogy a gyökereit megbecsülő, és közösségüket segítő emberek miként gondolkoznak és hoznak jó döntéseket nehéz helyzetekben. Feltétlen tartsanak velünk ebbe a riportba!(Fotó: Pozsgai Ákos)

Meghallgatom

A nehézségek mellett sok új dologra is utat nyitott és lehetőséget teremtett az új digitális tanrend a diákok számára. Így történt ez Annával és Rolival is! Mesélnek az átállásról, arról, hogy sokkal rugalmasabban és jobban sikerült beosztani az idejüket. Nyilván a családi kapcsolatok erősödtek, az otthoni munkából jobban kivették a részüket, mint addig. Sőt elkezdtek mindketten futni, ami az egyik legjobb sporttevékenység, bárhol és bármikor űzhető, csak el kell kezdeni. Sokat segíthet, ha inspirálják az embert persze, ahogy tették ők is, biztatva és figyelve egymást. S hogy mi minden jó alakult még az életükben és hogyan? Tartsatok velünk a részletekért!

Meghallgatom

A 9.-es ma sziládys Kriszta informatika háziként leadott riportja olyan jól sikerült, hogy megosztjuk a veletek is! Megkereste és mikrofonvégre kapta a közel 40 évvel ezelőtt Sziládyba járó Ádám Lászlót, aki ma mérnökként dolgozik. A kedves és lényegre törő kérdések mentén egy rendkívül hálatelt, örömteli élménybeszámolót hallunk az akkori tanulásról, szabadidőről, évekről! Fogadjátok szeretettel, és reméljük legalább akkora örömöt szerez nektek is a riport, mint készítőinek!

Meghallgatom

Rendkívül szép eredményeket ért el Zsolti, akinek példaképe Kiss Bence sportoló volt. Az informatika házi feladatként kapott riport elkészítésénél így érthető, hogy megkereste példaképét Kiss Bencét, és vele készített egy fantasztikus riportot. Az ügyesen feltett kérdések mentén egy nagyon izgalmas személyiség bontakozik ki előttünk Kiss Bence személyében. Bence nemcsak a sportban fejlődött nagy ütemben, hanem komoly belső változáson, érésen ment át. Megismerjük azt is a beszélgetésből, hogy életünk hullámvölgyeire hogyan érdemes tekinteni, legyen az sport, vagy bármi egyéb terület! Feltétlen tartsatok velünk a beszélgetésbe!(A fotón balról Molnár Zsolt, jobbról Kiss Bence látható)

Meghallgatom

A Babusgató mai adásában óvodás, általános és középiskolás gyerekekkel beszélgetek a koronavírusról. Mit tudnak, hogyan élték meg a "bezártságot" és mi volt a legnehezebb a karantén alatt. Vendégeim: Kakas Dorka, Kakas Máté a Gólyafészek Óvoda óvodásai valamint Rajmond Anna a Szilády Áron Gimnázium ötödikes és Majkuth Csenge tizedikes tanulók.

Meghallgatom

Diákorep azaz, diák korrepetál diákot online, ingyenesen, de nagy hozzáértéssel. Ez a lényege annak a vállalkozásnak melynek alapötletét még 4 sziládys diák dolgozta ki egy évvel ezelőtt, mellyel meg is nyerték a diák vállalkozói versenyt. Piszman Zsófi, aki tagja volt az ötlet kidolgozó csapatnak úgy döntött meg is fogja valósítani az ötletet. Ehhez Kulcsár Petrában és Varga Lucában talált társakat. A három 11.-es diáklány profi kidolgozással és szervezéssel, no és sok-sok munkával a karantén alatt el is indította a vállalkozást. Közel 20 diáktanárt találtak az iskolában, akiket felnőtt tanárok segítségével le is teszteltek. Eddig szintén 20-an vették igénybe a szolgáltatást, de bővül az érdeklődők köre. Sőt, már a saját iskolán kívülről is akadnak diák tanárok és korrepetálást igénylő diákok is. Tartsatok velünk a részletekért! Őket pedig megtaláljátok az instán és a facebook-on is, keressétek a Diákorep-et!

Meghallgatom

A Szilády háromszorosan is kitüntetett diákja áradó lelkesedéssel és szeretettel mesél terveiről és az évfolyam idei nehézségeiről, kihívásairól és megoldásairól. Atilla 470 pont feletti pontot gyűjtött az érettségin, a pécsi pszichológusi felvételije valószínű megvan. Megtudjuk tőle miért is szeretne erre a pályára menni, hány különféle szakiránya is lehet a pszichológiának. Emellett kutatjuk kiváló szónoki képességeinek eredét, valamint azt is sorra vesszük mennyi bizonytalansággal, változással és nehézséggel kellett szembenézni a 2019/2020-as év érettségizőinek, felvételizőinek. Tartsatok velünk, egy élmény lesz ez a beszélgetés!

Meghallgatom

Halasi legényként már gyermekkorban is érdekelte a műszaki terület Sanyit, repülők, autók működése. A BME mérnök informatikus szakán végezve valóban műszaki területre is került. Az újrainduló Református Szilády gimnázium második évfolyama voltak, sok szép élményről mesél ezekből az időkből. Az ötéves egyetemet öt év alatt végezte, ami az egyik legnívósabb műszaki egyetem esetén kifejezetten ritka érdem! 15 éve űzi a szakmát, a kezdeti betanuló időszakról is hallunk tőle, amikor már valódi felhasználó, emberek ültek az általuk kódolt programok elé. Ahogyan a ma szoftverfejlesztéseiről is mesél, ami nagyrészt csapatmunkában, egyeztetéssel történik. És természetesen a hibakezelésről, teszt adatállományok létrehozásáról, egy-egy új projekt tervezéséről, bevezetéséről is sokat megtudhatunk a beszélgetésből. A munkatársi csapat nemcsak dolgozik, de sportol is együtt, illetve a jégkorongozás előnyeit is megismerhetitek! Feltétlen tartsatok velünk!

Meghallgatom

A Szilády igazgatónőjével az új tanév kezdetén beszélgettünk a vírusfertőzés megelőző intézkedésekről, a dupla órák pozitív tapasztalatairól többek között. Az iskola továbbra is nagy hangsúlyt fektet a nyelvoktatásra, a minél korábbi tagozatos felkészítésre, a korszerű oktatási módszerekre. A tavaly bevezetett dupla órák nyugalmasabbá és könnyebbé tették a tanulók számára a napok menetét, a táskák is könnyebbek lettek. Nem utolsó sorban a most bevezetésre kerülő egészségügyi szabályok betartását is könnyítik. Az iskola eredményes oktatási módszereit igazolja a rendkívül magas felvételi eredmény a végzősök körében, és a teljes iskola igen magas tanulmányi átlageredménye is ezt igazolja.  Örömmel várják a tanulók érkezését, és bíznak a zavarmentes új iskolai tanévben. Tartsanak velünk a beszélgetésbe! Fotó: Hajdú D.András

Meghallgatom

A Szilády 11-es diákjaival beszélgetünk az újrainduló oktatás öröméről, hasznáról, szokatlanságáról. Természetesen szót ejtünk a digitális oktatás és időszak nehézségéről, és hasznáról. Mindkettőjüknek több szabadideje maradt, így teljesen új és élvezetes hobbikra tettek szert. S hogy mik ezek, mik a további terveik? Tartsatok velünk a részletekért!

Meghallgatom

A halasi református gyülekezet oszlopos tagja és lelkes segítője a mai napig Klárika. Fiatalon ment férjhez, a gyermekek születése után segítője és támogatója volt férjének, és gyülekezetének is. "A református közösség mindig fontos része volt az életünknek. Különösen, amikor tragikus baleset áldozata lett férjem, a családom és a gyülekezeti közösség szeretettel és segítséggel vette körül az apa nélkül maradt családot, melyre hálával gondolok ma is. El kellett tartanom a gyerekeket, így elkezdtem tanulni, a könyvelésbe, majd a számítógépek világába is belekóstoltam. Az egyházban mindig is igyekeztem a közösségemet segíteni munkámmal, tudásommal. Az ifjúsági táborok aktív segítője voltam, presbiteri tag is évekig. Különösen fontos volt a helytállás, amikor a Szilády Áron Gimnázium visszakerüléséről kellett dönteni és annak a folyamatát segíteni. Az indulás évei nehezek voltak, gazdasági vezetőként is igyekeztem a legjobbat kihozni a nehéz helyzetekből. És sikerült is, társakkal összefogva, egymást segítve elkészült a szép ebédlő, díszterem, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ma is aktív életet élek.  Szervezője vagyok a bibliacsoportomnak, mindennap többször sétálunk a kiskutyámmal, és rendszeresen tornázok! De a legfontosabb segítőim, erőm és jókedvem forrása szerető családom, gyerekeim és unokáim, és természetesen a gyülekezetem. Ez a kiegyensúlyozottságom alapja!" Feltétlen tartsanak velünk a beszélgetésbe!

Meghallgatom

Megszokhattuk, hogy a sziládys magyar-történelem szakos kolléga megindító, emlékezetes és szokatlan ünnepeket tervez és szervez általában. Így volt ez 2020 október 6-án is, ahol közel 130 szereplő és több mint 600 résztvevő diákkal zajlott állomásról-állomásra vándorló diákcsoportokkal, városi vendégekkel a megemlékezés. Hímzett címer, bekeretezett festmények és történetmesélés, versek és hegedűszó a Munkácsy festmények előtt. Szem nem maradt szárazon, hisz az életszerűséget fokozandó egy bitófaszerű gerendát is láthattak a múzeum nagytermében a résztvevők.  Az ünnepség állomásaiba, 1949-es események szép és szívszorító történeteibe  hallgathatunk bele mi is a riport segítségével!

Meghallgatom

Az iskola 5.b osztályának lelkes kis tagjai szünetekben, sokszor órán is törzshelyükön, a kondipark létráin lógnak, csüngnek lelkesen. Boldogan mesélnek magukról, gólyatábori élményeikről, a gólyaavatóról. Megtudjuk azt is, hogyan igen jól érzik magukat a nagyok között a Sziládyban, telve új élményekkel. Tartsatok velünk ebbe a frissítő riportba!

Meghallgatom

A 11.-es diáklányok mesélnek továbbtanulási terveikről, fakt és művészeti tantárgy választásukról. Természetesen azt is megtudjuk, hogyan élték át a tavaszi online tanulás időszakát és milyen visszacsöppenni az offline tanulásba! Tartsatok velünk a riportba!

Meghallgatom

A Református Tananyagfejlesztő csoport nagy energiákat fektet a modern oktatási módszerek támogatásába. Ennek keretében idén hat közép és általános iskolában indul el ez a tevékenykedtető közösségi alkotóműhely program. Vezető tanárai technika és informatika szakos tanárok, Mónika és Ibolya nagy lelkesedéssel mesélnek a képzésről, mely felkészíti őket erre a feladatra, terveikről. Eleinte szakköri formában fognak készíteni a diákok robotot, okos házat, díszletet kivágni egy-egy irodalmi műhöz, de szeretnék tanórákra is bevinni ezt a valami megcsinálást, bevonva több pedagógust egy-egy közös projektbe. Mi is az a 20 éve működő nemzetközi makerspace program melybe bekapcsolódik, azt viszi tovább saját képére alakítja, ez a közösségi alkotóműhely program? Tartsanak velünk a részletekért!

Meghallgatom

Levente a rádióban teljesíti önkéntes közösségi szolgálatának egy részét. Így az az érdekes szitu, hogy a vele készített beszélgetést ő maga fogja megvágni:) Levente idén végzős, a szilády focicsapatának kiváló kapusa évek óta. Életútja érdekes, mivel Budapesten született, majd városunkba 14 évesen került  középiskolába. Pesti létére igen hamar megszerette a jóval családiasabb kisvárost és sok barátra tett szert. Beszélgettünk további terveiről, a végzős év kihívásairól. Mivel már előrehozott érettségizett nyelvből, az utolsó évében már szabadabb, célirányosabb lehet. A szalagavató januárra csúszott a covid miatt, és sajnos a Szilády Kupa is igen bizonytalan bánatára, ahol megmutathatná mit tud a csapat. Levente ugyanis azon kevesek egyike , aki szereti és jól kezeli a stresszes és kihívásos helyzeteket, jobban teljesít, mint egyébként! Tartsatok velünk ebbe az érdekes beszélgetésbe!

Meghallgatom

A Szilády igazgatónőjével arról beszélgettünk, milyen módon fogják tájékoztatni az érdeklődőket 2020-ban. A megszokott nyílt nap virtuális formában fog történni, de már most elérhető az iskola honlapján és facebook oldalán a hivatalos felvételi tájékoztató. De számos más formában segítjük ezt a folyamatot - meséli. Elsőként november 16.-án a 4 évfolyamos, 17.-én a 8 évfolyamos képzésről fogunk az iskola youtube csatornáján nyitott online tájékoztatót tartani. November 28-án további tájékoztató anyagok és videók fognak felkerülni az iskola internetes felületeire. S hogy miért gimnázium? Mert olyan jövő előtt állnak a ma induló diákok, melyben biztos állandó, csak a folyamatos változás lesz. Legtöbbjük, ma még ismeretlen pályán és szakmában fog dolgozni, és tízévente valószínű pálya váltásra fog sor kerülni az életében a gépek és robotok elterjedése miatt. Ez pedig igen nagy lelki stresszt is fog jelenteni nekik. Mit lehet tenni? Olyan általános tudást adni nekik, ami rugalmassá teszi őket, és a lelki biztonságukat megalapozni, az állandó változások közepette. Azért is a Szilády, - fejti ki tovább- mert a duplaórás rendben, hatékonyabban tudjuk tanítani őket. Feleannyi tantárgyuk van egy nap, feleannyi tárgyra kell készülni másnap. Kisebb a pörgés, és jobban el tudnak mélyülni egy-egy témában. A nyelvekkel is ugyanez a helyzet. Hatékonyabban és élvezetesebben, ez a célunk! 9.-ben csak egy nyelv a kötelező, de az hat tanórában hetente, lehetőleg nyelvvizsgával a tanév végén. Kötelezően 10.-től jön be a második idegennyelv. Tartsanak velünk a részletekért az interjúba!

Meghallgatom

Vajon bántanak a nagyok, milyen lesz a gimiben ötödikes kisdiákként? A ma 9.B-s sziládysok emlékeznek a kezdeti időkre. Nyilatkoznak a másfél éve működő duplaórás tanulás pozitív tapasztalatairól is. Elmesélik miért is választották a 8 évfolyamos képzést, ahogy az iskolában folyó rendszeres projektekről is hallunk tőlük. Megtudjuk, hogyan lettek gazdái egy-egy tanya közösségének, hogyan nyitottak fogadót 5. és 6. osztályokban csapatmunka keretében. Mesélnek a sulis szakmaszimatoló, pályaorientációs napról, ahol az általuk választott, mérnöki, fordítói, rajzfilmstúdiós munkákba tekinthettek be élőben. Tartsatok velünk a részletekért!

Meghallgatom

OKTONDI - Oktatás. Online. Digitálisan. -Savanya Csenge mesél a szervezet céljáról, történetérő. 2020 tavaszán születtünk! Ahogy indult a járvány és hirtelen kényszerültek a tanárok, diákok online oktatásba - meséli a volt sziládys diák Csenge, aki egyik motorja lett néhány hét múlva a szervezetnek. Az egyetemisták, főként a tanárszakosok összefogtak, közel 4000 fő, és olyan gyűjtőoldalt készítettek általános és középiskolai diákok, tanárok és szülők számára, mely a jól használható digitális oktatási tartalmakat rendszerezi, gyűjti össze egy helyre, az oktondi.hu oldalra. Természetesen minden virtuális platformon ott vannak, instagram, tiktok, facebook, hogy minél szélesebb körben használhatók legyenek a tartalmak. Például itt! Sokan tették ezt szabadidejükben, a segíteni akarással a szívükben. Az ötlet bejött, használják és népszerű. Sőt fejlődik! Csenge a gazdája annak a pályaorientációt segítő projektnek az oktondi szárnyai alatt, egy youtube listának, amely 20 perc együtt! - címet viseli. Ebben felsőoktatásban tanuló egyetemisták mutatják be egy 20 perces beszélgetésben, milyen tapasztalatokat szereztek, mire is számíthatnak majd az oda felvételizők. Tartsanak velünk a beszélgetésbe, és ámuljunk együtt, milyen csodákra képes a mai generáció, ha itt az ideje az összefogásnak és segítségnek!

Meghallgatom

A szeretetnek csak egy nyelve van...azt viszont mindenki képes beszélni! Lehet, ez jutott eszébe azoknak a pedagógusoknak is, akik a Szilády Áron Gimnáziumban végeznek oktató és nevelő munkát. A rájuk bízott osztályokat "mozgósítva" gyűjtöttek ajándékot olyan családok számára, ahol minden segítség jól jön. Bíró Emőke tanárnő egyik résztvevője volt ennek a munkának; vele készült ez a beszélgetés!

Meghallgatom

A Szilády 5.b osztályának gyönyörű leánykái mesélnek arról hogyan várják az ünnepeket, hogyan töltik a téli szünetet. Megtudjuk mik a család ünnepi ételei, no és mik a legtutibb társasok, amikkel az egybegyűlt rokonok, barátok eltölthetik ezt a szent időt! Tartsatok velünk!

Meghallgatom

Milyen évet zárt az RFC? Hogyan álltak helyt ebben a rendhagyó helyzetben az egylet korosztályos csapatai? Mit jelent a halasi tehetségek számára, hogy a Paks után a Budapest Honvéd is partnerének tekinti a Szilády RFC-t? Hogyan zajlik a karácsony sport nélkül? Mit vár a sportigazgató a 2021-es esztendőtől? Kérdések és válaszok a karácsonyi Ziccerben!

Meghallgatom

Nemrégiben zárult, de hamarosan megnyílik úja az online riportokkal, videókkal teljes projekt, melynek szervezője segítője volt a halasi származású Savanya Csenge. A projekt információ, eseményei a  hischool.hu oldalon követhetők. A pályaválasztás sosem könnyű, ám a világjárvány talán még nehezebbé tette a tájékozódást a fiatalok számára. Ebben kívánt és kíván segítséget nyújtani a program és szervezői. Volt ott űrjogász  és alkalmazás designer, hogy csak néhányat emeljünk ki a legizgalmasabbak közül. Természetesen megismerjük Csenge, volt Sziládys diákunk pályaválasztási útját, tapasztalatait is egyúttal. Feltétlen tartsatok velünk!

Meghallgatom

Gavlikné Kis Anita mesterprogramja a térség fiataljainak természettudományos motivációját igyekszik növelni, óvodától- egyetemig. A Sziládyban 2014-ben épült, a térségben egyedülálló természettudományos laboratórium létrejöttében is kulcsszerepe volt interjúalanyunknak, aki akkor már igazgatóhelyettesként is segítette az intézmény munkáját. A közel harmincéves pályafutása során a kémia és fizika tantárgyban rejlő szépségek bemutatása, tanítása ma is az egyik fő missziós célja Anitának. Vegyésznek készültem először, kényszerűségből kerültem a tanári szakra, de beleszerettem ebbe a feladatba! Kiskutatók estéje, kutatók éjszakája, megannyi már jól ismert és rendkívül népszerű program mind városunkban, mind a környékbeli településeken. Rendszeresen előre kell regisztrálni a sok érdeklődő miatt, meséli. Beszélgetésünkből megismerhetjük szakmai életének állomásait és mesterprogramjának főbb elemeit. Feltétlen tartsanak velünk!

Meghallgatom

A nemzeti tehetségprogram pályázatának támogatásával működő természetbúvár szakkörről hallunk Kiss Tamás madarásztól és Elekné Szélpál Ildikó földrajz-történelem szakos tanárnőtől, a szakkör vezetőitől. A rendszeres heti foglalkozásokon a környék növényi-állati kultúráját kutatják az 5-10.-es diákokkal. A vírushelyzet miatt a hosszabb tanulmányi kirándulások helyett több egynapos túra valósult meg, sok-sok természeti élményt és tudást nyújtva a résztvevőknek. Tartsanak velünk a részletekért!

Meghallgatom

Rendkívül sok időt töltünk ma internetezéssel, főként a fiatalok, de nem ritka ma már a facebook-ozó nagymama sem. De amekkora áldás, ugyanakkora veszély is ez, ha nem ésszel és mértékkel tesszük. Két végzős sziládys diák ad tanácsokat mai interjúnkban. Miét és hogyan ne legyünk kockák, mit osszunk meg, és leginkább mit ne magunkról, hogyan szűrjük a híreket, hogy valós információkhoz jussunk? Megdöbbentő esetről is hallunk, amit mindenképp érdemes elkerülni internetes ismerkedés során. És amire mindketten felhívják a figyelmet, az önszabályozás fontosságára, amely a legfontosabb ebben a történetben! Tartsanak velünk a részletekért!

Meghallgatom
Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!