Ballagás - 2018

2018. május 4-én elballagtak a gimnázium végzős diákjai.

A végzősök pénteken 14.30 órától iskolai ballagáson, majd 15 órától a díszteremben áhítaton vettek részt, melyet Szabóné Kovács Teodóra iskola-lelkész tartott. A a 12. évfolyam diákjai itt találkozhattak az 50 éves érettségi találkozójukon résztvevő öregdiákokkal. A ballagási ünnepségre a református templomban 16 órától került sor, melyet zsúfolásig megtöltöttek a barátok,  rokonok,  szülők.  A végzősöktől Varga Judit gimnázium-igazgató, Édes Árpád elnök-lelkész, Tóbiás Anna 11.a osztályos és Ledenyák Ádám 9.b osztályos diák búcsúzott. Fodor Fruzsina, Csorvási Zoltán és Szávuly Bence által előadott érzelmes dal szintén a búcsúról szólt. A végzősök nevében Jagicza Dávid és Fodor Kata szólt. A ballagási ünnepség keretében adták át az iskolazászlót és díjazták a legeredményesebb diákokat. A Maturandák és Maturandusok hétfőn megkezdik érettségi-felvételi vizsgáikat. Köszönjük a 11. évfolyam, a segítő diákok, tanárok és az Énekkar szolgálatát!

DÍJAZOTT DIÁKOK

Pro Excellentia díj
Berrettoni Emidio
Bóra Tamás Károly
Eke Kitti
Lehoczki Áron
Somoskövi Ákos
Klepács Anita
Simon Márk János
Fodor Kata
Kiss-Pető Apor
Szabó Ezékiel

Pro Laudem Augendo díj
Weinhardt Virág
Bálint Sándor
Erdélyi Dániel
Juhász Mihály
Kaszap Attila
Palkovics Éva Diána
Szávuly Bence
Vizi Kristóf
Balogh Kata
Felhő Viktória
Horváth Réka
Pap Hajnalka
Pénzes Mátyás

Pro Liberis Scholae díj
Mester Lászlóné
Ács Szilvia
Kenderesi Erika
Szabó Sámuel

Szathmáry Julianna díj
Somoskövi Ákos

Pro Nobis díj
Savanya  Csenge
Béres Máté
Jagicza Dávid

Simon Zsuzsanna díj
Kiss-Pető Apor

Jó tanuló, jó sportoló díj
Csobánci Vilmos

Sportolók Díjai

Női labdarúgás:
Jónás Krisztina 12.b
Sütöri Nelli, 12.b
Szalai –Pintér Dominika 12.c
Nagy Andrea 12.a

Fiú labdarúgás:
Kaszap Attila 12.b
Ács Gergely 12.b
Nagy Dániel 12.b
Simon Márk 12.b

Röplabda:
Mollnár Szilvia 12.a
Bóra Tamás Károly 12.a
Oláh Kristóf 12.a
Pintér Soma Csepel 12.a

Kosárlabda:
Stefkó Fanni 12.b
Savanya Csenge 12.a

Atlétika:
Béres Máté 12.b
Sipos- Szabó József 12.b
Rutai Zoltán 12.b
Simon Márk János 12.b

Sakk:
Márta Dominik 12.b

"Tisztelt megjelent vendégeink, szülők, kollégák és kedves diákok! Az első osztály, amelyik az új, nagy gimnáziumi épületből ballagott el, éppen 125 évvel ezelőtt, 1893-ban végzett. 27-en voltak, természetesen mind fiúk. A képeken felnőtt férfiaknak tűnnek. Rájuk is emlékezzünk ma! A tablójuk az irodám falát díszíti. Emlékeztet engem az a tabló is minden nap az Iskolánk által képviselt értékekre, és az azóta is ápolt, megőrzött hagyományokra. Nagy öröm számomra, hogy egy 50 évvel ezelőtt elballagott osztályunkat is köszönthettük a mai napon. Ők a díszteremben a mai maturandákkal és maturandusokkal is találkoztak. Egyikük így emlékezett az itt töltött időre: „A Sziládyban szerzett barátságok még ma is mindennapjaim részei. Ott nyílt meg a Világ számomra újabb ismeretek, emberi példák, konfliktus kezelés, „viselkedés” szempontjából. Őszintén remélem, hogy a maiak is így emlékeznek majd az itt töltött éveikre. A régiek által mutatott példa segít nekünk a jelen küzdelmeiben és egyben kötelez minket a minőségi folytatásra. Az iskolánkban elkezdtük egy értékorientált stratégiafejlesztő folyamatban a diákok és a szülők bevonásával megtervezni a jövő sziládyját. A tervezés alapja a múlt hagyománya és értékrendszere. Íme a küldetésnyilatkozatunk: Isten olyan iskolát akar látni a Sziládyban, amely egy bátor, békés, biztonságos, krisztuskövető, támogató, elfogadó közösség, mindenkinek segít megtalálni a saját útját és felkészíti a gyermeket arra, hogy a társadalomban építő szerepet vállaljon. Ezt a mondatot tűztük a zászlónkra, a munkatervek összeállításakor ezt a célt tartjuk szem előtt. De vissza a jelenbe! 89 nappali és 6 levelező tagozatos diákunk érettségizik idén – remélem, hogy sikerrel teszik ezt! Kedves Diákok! Két nap múlva Ti adtok majd számot a tudásotokról, hiszen kezdődnek az érettségi vizsgák. Nyolc héten keresztül zajlanak majd az írásbeli és szóbeli vizsgák, amelyeknek már nagy tétje van: most dől el, hogy bejuthattok-e a vágyott egyetemre, főiskolára. Ez lesz az első komoly megmérettetés a számotokra; ezért is szólt minden erről az utóbbi hetekben. Sok próbaérettségit írtatok, sok feleletet, írásbelit teljesítettetek; néha talán még túlzásnak is éreztétek a sok gyakorlást…De biztos vagyok benne, hogy meg lesz az eredménye a sok szorgalmas készülésnek! Kívánom, úgy teljesítsetek, amint szeretnétek, hogy június végén megelégedetten vehessétek át az érettségi bizonyítványt. Higgyetek Magatokban, és az elvégzett munka erejében! Minden évben bebizonyosodik, hogy az eddigi teljesítményeknél az érettségi eredmény sem lehet rosszabb, csak jobb! Júliustól, de még inkább szeptembertől jön az új élet, új feladatok, új társak, új örömök. Tovább fogtok gyarapodni lélekben, tudásban, emberségben. Új közösségekhez fogtok tartozni életetek hátra levő részében, de biztos vagyok benne, hogy az itt töltött évek is hozzájárulnak ahhoz, hogy mindegyik közösség hasznos tagjai legyetek, mint ahogy minket is gazdagított a Veletek töltött együttlét. Köszönetemet és hálámat fejezem ki Istennek ezért is. Hiányozni fogtok mindannyiunknak, tanároknak, diákoknak, de ez az élet rendje: a gyermekek felnőnek, ahogyan a madárfiókák sem maradnak örökké a fészekben, átadják helyüket a következő generációnak. Áldást, békességet!

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!" /Varga Judit gimnázium-igazgató/

"Tisztelt Tanáraink, kedves Szüleink, itt maradó Diáktársaink! Amikor ma reggel felébredtünk, eszünkbe jutottak Goethe Faustjának szavai: „Ha egyszer így szólnék a perchez: / oly szép vagy, ó maradj, ne menj!” – és e szavak eszünkbe jutnak most, ebben az órában, amikor gimnáziumunk, a 354 éves Alma Mater falait elhagyni készülünk, s tudjuk, maradni lehetetlen. Eszünkbe jutnak, mivel véget érnek diákságunk esztendei, ünnepélyesen elhagyjuk a biztonságot adó fészket, s megtesszük az első lépést, ki a régóta emlegetett nagybetűs élet rejtelmeibe, mely sok küzdelmet tartogat számunkra. Eszünkbe jutnak, mivel örömünk most még nem lehet teljes, hiszen középiskolai tanulmányaink koronája, az érettségi vizsga még előttünk áll, karnyújtásnyi közelségben. Mi, akiket januárban bizakodással maturandává és maturandus-szá avattak, most tanúbizonyságot teszünk arról, hogy kiérdemeljük-e majd a tekintetes címet, hiszen a régi világban azt az embert hívták így, aki leérettségizett, majd diplomát is szerzett. E pillanatban megköszönjük mindazt a sok áldozatot, melyet tanáraink, nevelőink, szüleink hoztak értünk az elmúlt évek alatt. Pedagógusaink, ha kellett, határozottan, kritikát nem sajnálva terelgettek minket az úton, formálva jellemünket, segítve közös munkánkat. De ami fontosabb, mindig jelen voltak számunkra a nehéz időkben barátként, mentorként. Szüleink igyekezetéért, támogatásáért, erőfeszítéséért: a fáradalmakért soha nem lehetünk elég hálásak. Ők jelentették – s jelentik azt a szerető családi hátteret, amely végigkísér minket életünk során. Külön köszönet – és reméljük nem búcsúszó – illeti osztály- és évfolyamtársainkat, akik hű bajtársként, napról napra együtt koptatták velünk az iskolapadot. Hol egy-egy segítő szóval, hol konkrét egységként küzdöttünk meg az adott helyzet függvényeivel, elemzéseivel, esszéivel. Megértő szavukkal vagy éppen humorukkal tették színesebbé mindennapjainkat, s tették örök emlékké az itt töltött éveket. A fakultációk és tagozatok kis csoportjai összekovácsoltak minket, saját mikrokozmoszt alkotva álltuk ki az idő próbáját, és bízunk benne, hogy a jövőben is megmaradnak a személyes találkozások, összejövetelek, koccintások formájában. Kedves tizenegyedikesek! Tudjátok, a hosszútávfutóknál a mindent eldöntő küzdelem a finisben kezdődik, az utolsó párszáz méteren. Van egy jó, és egy rossz hírem számotokra. A kettő egy és ugyanaz: ez a pillanat számotokra a finis kezdete. Mi most kezdjük érezni, hogy a tudás kincs, melyet senki sem vehet el tőlünk. Mi Isten kegyelméből református iskolába járhattunk. Ezután már szakadhat zápor, jöhet áradat, fújhatnak szelek, kiálljuk a próbát. Kis házunkat, földi életünket mi sziklára építettük. Ezt a házat azonban otthonná kell tennünk, saját örömünkre, a haza javára és Isten nagyobb dicsőségére. Nekünk a kékség nem elég, nekünk az ég kell, az egész ég. A fiataloktól ezt várja Goethe, hogy így álljunk az élethez. Fogadjuk meg ezt az intelmet, és elérjük céljainkat. Áldás, Békesség!"
/Jagicza Dávid végzős diák/

Tisztelt Megjelentek!
Nem is sejtettem, milyen nehéz feladatot kaptam, amikor elvállaltam,
hogy szóljak ma hozzátok.
Két teljesen különböző generáció tölti meg most a dísztermet. Itt
ülünk mi, öreg diákok, az úgynevezett Nagy Generáció tagjai. A
Rákosi rendszer Ratkó gyermekeikként születtünk, túléltük az 1956-os
forradalmat, felnőttünk a Kádár korszakban, teenagerként robbant be
világunkba a beat – érzés, a Beatles, majd életünk derekán ért el
minket a rendszerváltás. Küzdelmes, nehéz éveken mentünk keresztül,
többször kellett újra kezdenünk, de nem adtuk fel, mégis itt vagyunk,
együtt vagyunk. Ti, a most ballagók a Z korosztály szülöttei vagytok,
az úgynevezett „digitális bennszülöttek”, akik szinte már a
kütyüitekkel a kezetekben jöttetek a világra, és életkorban az unokáink
lehetnétek. Mégis eltéphetetlen kötelék fűz minket össze:
mindannyian itt, a Szilády Áron Gimnázium falai között váltunk
gyermekekből fiatal felnőttekké. Az Alma Materben, szeretett
tanárainktól a tananyagon kívül tanultunk tisztességet, őszinteséget,
kitartást és az adott szó becsületét. Példaképeinkké váltak ők, gyakran
meghatározók voltak életutunkon is. Nélkülük ma nem lennénk azok,
akikké lettünk. Akkor léptek be az életünkbe, amikor a
legnyitottabbak voltunk a világra. Hálával és szeretettel köszönünk
meg most nekik mindent, amit az itt eltöltött négy év alatt tettek
értünk!
50 évvel ezelőtt, május 8-án ballagtunk…
Mekkora idő is ötven év? Sok és egyben nagyon kevés is egyszerre.
Ennél sokkal rövidebb idő alatt is megváltozhat a világ körülöttünk,
de lassan ötven éves lesz már a saját lányom is…
Most, ötven év elmúltával tudjuk csak értékelni igazán, hogy mit is
nyújtott nekünk ez a gyönyörű iskola. A megszerzett tudás mellett
igazi közösséggé, összetartó csapattá is váltunk, és az eltelt évtizedek
elmúltával sem engedtük el egymás kezét. Életre szóló barátságok,
szerelmek köttettek, melyeknek olykor házasság is lett a vége.
A tovatűnt évek után mindig nagyon jó érzés újból találkozni a régi
tanárokkal, társakkal, felidézni az elszállt iskolai évek megannyi szép
emlékét. Újra beülni az iskolapadba, diáknak érezni magunkat.
Nagypapa és nagymama korban lévő vén diákok ülnek most itt, és
csak a szép emlékeket őriztük meg a szívünkben. Csodálatosképpen
idővel minden rossz emlék megszépült.
Ahogy elnézem volt diáktársaimat, látom, hogy mindannyian sikeres
és boldog emberek lettetek. Mert mi is az igazi siker és a boldogság?
Nem anyagi javak, nem tárgyak, nem is a munkahelyen megszerzett
pozíciók, hanem az élet szeretete és tisztelete, a sok- sok apró, szép
pillanat Az, hogy vannak szeretteid. Férjed, gyereked, szülőd,
testvéred, társad, unokád, barátaid. Szeretheted, megölelheted őket.
Mindegy, hogy egy nagy házban, egy kis lakásban vagy egy
albérletben élsz, mindegy, hogy mennyi a pénzed, a lényeg az, hogy
van ott melletted valaki, akit szerethetsz. Ezért pont olyan sikeres
lehet a háztartásbeli anyuka, mint az agysebész professzor, ha
szerethet, és ha viszontszeretik.
Amikor mi ballagtunk, akkor is ilyen gyönyörű, napsugaras tavasz
volt. Lelkünkben zsongott az ifjúság varázsa, álmokkal, vágyakkal teli
képek töltötték be életünket. Hittük, hogy bármit elérhetünk az
életben, amit csak szeretnénk. És ez valóban így is van. Nektek, most
ballagóknak is azt tanácsolom, hogy a magatok elé tűzött célokat
mindenáron igyekezzetek megvalósítani! Ahhoz, hogy álmaitokat
elérjétek két dolog szükséges: Tanuljatok keményen és legyetek
kitartóak! Ne hagyjátok abba, ne adjátok fel! Mindent meg tudtok
tanulni, mindent elérhettek, amit igazán fontosnak tartotok az életben!
A kérdés csak az, hogy mennyire fontos, mennyit ér meg ez nektek.
Őszinte szívvel kívánom, hogy érjetek el sikereket és találjátok meg a
boldogságot!
Egy ír áldással búcsúzom tőletek:
„Lehet egy út, melyen haladva találkozol velem,
Lehet szél, mely a hátad mögül fúj,
Lehet napfény, mely felmelegíti arcod,
Lehet eső, mely lágyan áztatja földjeidet.
És amíg találkozunk ismét, hordozzon tenyerén az Isten!
Jusson el hozzád barátaid és családod szeretete – bárhol is vagy!”
Kiskunhalas, 2018. május 4.
/Rémán Erzsébet/

Nagyfelbontású tablófotó...

Fényképek a ballagásról...