Felvételi / továbbtanulási tanácsok

Az iskolaválasztás mindig nehéz feladat, így fontos, hogy minden szempontot alaposan átgondoljunk. Ebben segíthetnek az alábbi tanácsok.

Az iskola választásnál fontos döntés, hogy gimnáziumot vagy szakközépiskolát válaszunk a gyermekünknek. Gimnáziumot annak ajánlanám, akik úgy érzik, biztosan a felsőoktatásban szeretnék majd folytatni tanulmányaikat, vagy akiknél még nem lehet pontosan tudni, hogy képesek lesznek-e teljesíteni a felsőoktatásban a felvételi követelményeket. Ez utóbbi esetben még mindig lehetősége van érettségi után OKJ-s képzésben szakmát tanulni gyermekünknek.

Fontos, hogy gyermekével együtt látogassanak el azoknak az iskoláknak a nyíltnapjaira, melyek érdeklik Önöket. Ne csak a meghirdetett programokat figyeljék, hanem beszélgessenek diákokkal, nézzenek körül az iskola különböző helyiségeiben is.

8 osztályos vagy 4 osztályos gimnáziumba járjon a gyermekem?

A nyolc osztályos gimnáziumot annak a gyereknek érdemes megpróbálni, aki könnyen megbirkózott az eddigi iskolai feladatokkal, képes az önálló tanulásra, és könnyen beilleszkedik a közösségbe.  Ami pedig a legfontosabb: ő is menni akarjon!

Az iskolaválasztás során törekedni kell arra, hogy megtaláljuk azt az intézményt, amely a gyermek érdeklődési körébe tartozó képzést folytat, és adottságainak megfelelő követelményeket támaszt.

Adjuk meg gyermekünknek a választás, majd a döntés lehetőségét. Igyekezzünk több alternatívát felkínálni, érveket sorakoztassunk fel, adjunk lehetőséget a tapasztalatok szerzésére, s ne érzelmi alapon próbáljunk hatást gyakorolni a döntésére, s főként ne döntsünk helyette!



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!