Megtekintés: 689 Győzött az iskola kézilabda lány csapata A Református Középiskolák Országos Kézilabda Bajnokságán, Mezőtúron a Szilády Gimnázium lány csapata az I. helyen. A csapat tagjai: Szabó Luca, Krizsán Dalma, Farkas Zsófia, Schiszler Hanna,...
Megtekintés: 621 Mezei Lívia lovassport eredményei Mezei Lívia (10.b) a 2019. évi Lovastusa Országos Amatőr Csapatbajnokság I. helyezése, valamint a 2019 évi lovassport-eredmények elismerésként díjat vehetett át a kiskunhalasi lovasbálon. Bekerült a...
Megtekintés: 647 Halas Koncert Band "Év zenésze díját" Fődi Anna nyerte 2019-ben a Halas Koncert Band „Év Zenésze díját” Fődi Anna (12.a), a zenekar szólistája és szólamvezetője nyerte. Gratulálunk!
Megtekintés: 701 Budai József református Biológiai Verseny eredményei A Miskolcon megrendezett Budai József Református Biológia Versenyen Bata Adrián (9.c) 2. helyezést, Lóránt Adrienn (10.a) 4. helyezést, Piszman Zsófia (11.b) 1. helyezést ért el. A diákokat...
Megtekintés: 577 Szélig Attila OKTV sikere Az Oktatási Hivatal a kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel az Országos Közép-iskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) 2020. március 13-a utáni döntőit nem rendezte meg. Mivel minden...
Megtekintés: 692 Szabó Lőrinc szavalóverseny eredményei 9-12. évfolyamig Szabó Lőrinc iskolai szavalóverseny eredményei 9-12. évfolyamig: 1. helyezett: Teleki László 11.c (Bajnai Diána) 2. helyezett: Szeg Dorottya 11.c (Palásti Károly.) 3. helyezett: Szabó Áron...
Megtekintés: 866 Szabó Lőrinc szavalóverseny eredményei 5-8. évfolyamig A Szabó Lőrinc iskolai szavalóverseny eredményei: 5-8. évfolyam: 1. helyezett: Komma Mátyás 6.a (Balog Csilla) 2. helyezett: Gubucz Krisztina 6.a (Balog Csilla) 3. helyezett: Fenyvesi Fanni 6.a...
Megtekintés: 706 További latinos eredmények Gimnáziumunk két csapata is bejutott a Pécsi Tudományegyetem által szervezett Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról országos döntőjébe két kategóriában is: "HyperQuest" -...
Megtekintés: 514 Latinos eredmények Gimnáziumunk két csapata is bejutott a Pécsi Tudományegyetem által szervezett Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról országos döntőjébe két kategóriában...
Megtekintés: 529 Tanács Nóra egyéniben és párosban is bronzérmes Tanács Nóra a „Budapest Bajnokság 2020” asztalitenisz versenyen, egyéniben és párosban is a 3. helyen végzett. Gratulálunk!
Megtekintés: 692 Hegedűs Gabriella fantasztikus eredménye Az Implom József Kárpát-medencei Helyesírási Verseny megyei döntőjén 3. lett Hegedűs Gabriella. Tanára Palásti Károly Gratulálunk!
Megtekintés: 544 Ferró Kristóf országos döntőbe jutott Ferró Kristóf (11.c) a SZTE által rendezett országos Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny harmadik, döntő fordulójába jutott. Felkészítő tanár: Szabó...
Megtekintés: 728 Szilády Kupán II. helyen végzett az 5-6. osztályos fiúcsapat Az 5-6. osztályos fiúk mezőnyében az iskola csapata a 2. helyen végzett. A csapat tagjai: Kubics R., Jósa M., Vata E., Deák G., Vincze T., Ádám M., Lakos B., Kuklis T., Rontó P., Botka B., Ficsor...
Megtekintés: 555 Újabb eredményei Tanács Nórának Budapesten a Hungarian Mini Cadet Open asztalitenisz versenyen a Szosznyák Emma Tanács Nóra alkotta Hungary C válogatott csapat a harmadik helyen végzett. Gratulálunk!
Megtekintés: 888 Szilády Kupán I. helyen végzett a 9-12. osztályos fiúcsapat A XIII. szilády Kupán a 9-12. osztályos fiúk mezőnyében az iskola csapata Az I. helyen végzett. A Csapat Tagjai: (álló sor balról) Varga Dávid, Bika Dominik, Klem Balázs, Mike Márk, az edző Zákány...
Megtekintés: 542 Szilády Kupán II. helyen végzett iskolánk lányfoci csapata A XIII. szilády Kupán a 9-12. osztályos lányok mezőnyében az Iskola „A” csapata a II. helyen végzett. A csapat tagjai: (Fél térdelő sor, balról-jobbra) Farkas Zsófia, Kiss Dzsenifer, Mészáros...
Megtekintés: 445 Gyorstollas Bajnokság eredményei Az Albertirsán megrendezett gyorstollas bajnokság utolsó fordulójában U12 kategóriában Szélpál Ádám 3. helyezést ért el, Antal Zoltán 1. helyen végzett (maga mögé utasítva a kategória VB...
Megtekintés: 459 Bács-Kiskun Megyei Matekverseny döntőjében iskolánk tanulói Bács-Kiskun Megyei Matematikaverseny döntőjében a 7-esek között 4. helyezett lett Jónás Anna , felkészítő tanára Szűcs Nóra, a 11-esek között 10. helyezést ért el Varga Luca Borbála felkészítő...
Megtekintés: 554 Dürer Matematikaverseny országos döntőjében a Szilády 2. A Dürer Matematikaversenyen mindkét induló csapatunk országos döntőbe jutott, megnyerve a Dél-Alföldi fordulót. A C kategóriás csapat tagjai: Markó Vivien, Figura Márton, Horváth Marcell- felkészítő...
Megtekintés: 505 Iskolai prózamondó és szépkiejtési verseny eredményei 2. A prózamondó és szépkiejtési iskolai verseny 9-12. évfolyam eredményei a következőek: Prózamondó verseny: 1. Krizsán Kamilla 2. Samu Szimonetta 3. Vígh Viktória Szépkiejtési verseny:
Megtekintés: 895 Iskolai prózamondó és szépkiejtési verseny eredményei A prózamondó és szépkiejtési iskolai verseny 5-8. évfolyam eredményei a következőek: Prózamondó verseny 5-6. évf.: 1. Kiss Mira 2. Solti Tímea 7-8. évf.: 1. Gyóni Zsófi 2. Darányi Csende...
Megtekintés: 463 További matekos versenyeredmények a Sziládyban Az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen második fordulóba jutott Figura Márton felkészítő tanárai Biró Emőke és Csányi János, szintén továbbjutott Klem Balázs felkészítő tanára Csányi János....
Megtekintés: 463 Dürer Matematikaverseny országos döntőjében a Szilády A Dürer Matematikaversenyen mindkét induló csapatunk országos döntőbe jutott, megnyerve a Dél-Alföldi fordulót. A D kategóriás csapat tagjai: D kategória: Varga Luca Borbála, Kosóczki Balázs, Klem...
Megtekintés: 581 Lányfoci eredmények XII. Patrocínium Kupán Kecskeméten, a gimnázium lány labdarúgó csapata: Menyhárt Anna, Gál Fanni, Kuklis Dorina, Varga Regina, Vígh Viktória, Börcsök Bianka, Viszmeg Ninetta, Miklósovics Tifani,...
Megtekintés: 704 Kószó Kata országos döntőbe jutott Kószó Kata a megyei diákolimpián asztalitenisz “B” kategóriában 1. helyezést szerzett és az országos döntőbe jutott. Gratulálunk!
Megtekintés: 608 Kecske Kupa Matematikaverseny eredményei A Kecske Kupa Matematikaverseny első fordulójában a "Páratlanok" csapata (Markó Vivien, Bata Vince, Figura Márton, Horváth Marcell) a 9. osztályosok között I. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik:...
Megtekintés: 600 Református Iskolák Országos Bajnoksága 2019.11.30-12.01-ig rendezték gimnáziumunkban a Református Iskolák Országos Sakk-, Asztalitenisz és Gyorstollas Bajnokságát, ahol remek sziládys eredmények születtek: Sakk Sakk...
Megtekintés: 532 Bibós Szimpóziumon eredményesen szerepeltek a sziládysok A Bibós Szimpóziumon eredményesen szerepeltek gimnáziumunk diákjai. Természettudományi szekció: Kopasz Bence - 1. hely Elek Botond és Nasz Péter - 3. hely Schnürlein Áron - különdíj...
Megtekintés: 933 Évfolyamelsők és évfolyammásodikok A 2019/2020-as tanév I. félévében tanulmányi ösztöndíjat kapnak a 2018/2019-es tanév II. félévi eredményei alapján az alábbi tanulók: Évfolyamelső Évfolyammásodik 6....
Megtekintés: 1058 Csofcsics Csenge eredményei Csofcsics Csenge 12.b osztályos tanuló és táncpartnere az elmúlt időszakban rengeteg szép eredményt ért el. A versenyszezont Lengyelországban Wroclawban kezdték, itt U21 (21 év alattiak versenyében)...
Megtekintés: 552 Balogh-Szabó Alíz országos bajnok pusztai íj kategóriában Tavaly és az idei évben is a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület versenyzője, Balogh-Szabó Alíz nyerte a modern anyagokból készült pusztai íj kategóriában, gyermeklány korosztályban az országos bajnoki...
Megtekintés: 803 Aradi vértanúk váltó futóversenyen 2. helyezett a Szilády A kiskunhalasi iskolák közötti „Aradi vértanúk váltó futóversenyen” iskolánk csapata a 2. helyen végzett. Gratulálunk!
Megtekintés: 1829 Döme Vanessza 4. helyezett Fitkid II. osztály A kategóriában Döme Vanessza 4. helyezést ért el korosztályában, a Fitkid II.osztály “A” kategóriában. Gratulálunk!
Megtekintés: 581 Péter Barnabás ezüstérmes ökölvívó Péter Barnabás ezüstéremmel zárta a Nemzetközi Duna Kupa ökölvívó versenyt. Gratulálunk!
Megtekintés: 535 Tanács Nóri eredményei A szeptember 30-án rendezték meg a Duna Kupa asztalitenisz tornát Pozsonyban, ahol Ausztria, Szlovákia, Magyarország válogatott játékosai vettek részt. Újonc csapatban Tanács Nóra első, egyéniben...
Megtekintés: 574 Széchényi Zalán az országos elődöntőben Széchényi Zalán (7.a) I.helyezett lett a Szarvason megrendezett Területi Kötöttfogású Diákolimpiai versenyen, amivel az országos elődöntőbe jutott. Gratulálunk!
Megtekintés: 596 Gyorstollas eredmények A szeptember 15-én rendezett Serbian Open Nemzetközi Gyorstollas Versenyen az u12 fiú kategóriában Antal Zoltán, míg a leány u18 kategóriában Lantos Zita bronzérmet szerzett! Gratulálunk!
Megtekintés: 1179 Szent-Györgyi Albert Kémia Verseny A Szent-Györgyi Albert Kémia Versenyen szép eredményeket szereztünk: Előadás kategóriában: Olajos Tamara I., míg Kopasz Bence III. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Vas Hajnalka tanárnő...
Megtekintés: 1195 X. robotprogramozó országos verseny eredményei A X. robotprogramozó országos csapatverseny országos döntőjében iskolánk csapata a 7-8. osztályosok kategóriájában VIII. helyezést ért el. A csapat tagjai: Lengyel Zsigmond, Szilágyi Zsombor, és...
Megtekintés: 2134 Szegedi medve matek eredményei A 2019-es Szegeden megrendezett Medve szabadtéri matematika versenyen 6. helyezést ért el Baranyai Brúnó-Botka Lora-Biró Áron csapata (60 csapatból). Gratulálunk!
Megtekintés: 746 Szegedi medve matek eredményei A 2019-es Szegeden megrendezett Medve szabadtéri matematika versenyen 5.helyezést ért Pesti Jenő-Lóránt Dominik - Teremi Dániel alkotta csapat (60 csapatból). Gratulálunk!
Megtekintés: 571 Szegedi medve matek eredményei A 2019-es Szegeden megrendezett Medve szabadtéri matematika versenyen 5. helyezést ért el Markó Vivike - Horváth Marci- Figura Marci trió (124 csapatból). Gratulálunk!
Megtekintés: 637 Szegedi medve matek eredményei A 2019-es Szegeden megrendezett Medve szabadtéri matematika versenyen 4.helyezést ért el Jenován Emma-Horváth Anna-Viszmeg Ninetta csapata (208 csapatból). Gratulálunk!
Megtekintés: 606 Pécsi medve matek eredményei A 2019-es Pécsen megrendezett Medve szabadtéri matematika versenyen 6.helyezést ért el Kosóczki Balázs - Klem Balázs - Varga Lucaáltal alkotott csapat. Gratulálunk!
Megtekintés: 676 Sziládysok nyerték a Vári Kupát A gimnázium labdarúgó csapata megnyerte a Vári Kupát. A csapat tagjai : Faddi Dávid, Molnár Patrik, Molnár Péter, Palásti Levente, Suhajda Merlin , Földes Péter, Virág Tamás, Vargacz Zikó, Papdi...
Megtekintés: 729 Kosóczki Balázs első helyezett a BME országos matekversenyen Kosóczki Balázs (10.c) a Műszaki Egyetem matematika versenyének országos döntőjében első helyezést ért el. Felkészítő tanárai: Klemné Lipka Dorottya, Csányi János. Gratulálunk!
Megtekintés: 849 Bakk Bálint eredménye Az Orosz Kulturális Központ által rendezett „Kultúrák párbeszéde” országos orosz nyelvi versenyen Bakk Bálint a kategóriák összesített pontszámai alapján az abszolút első helyen végzett. Felkészítő...
Megtekintés: 616 Diákolimpia megyei 2. helyezett az iskola lány focicsapata A gimnázium lány labdarúgó csapata a Diákolimpia megyei döntőjében 2.helyezést ért el. A csapat tagjai: Csorba Vivien, Szakál Petra, Ficsor Rebeka, Szász Hanga, Mészáros Lilla, Tóth Vivien, Kiss...
Megtekintés: 574 Klem Zsolt biológia OKTV országos 30. helyen végzett Klem Zsolt a Szilády Gimnázium 11.b osztályos tanulója a biológia OKTV országos döntőjében a 30. helyen végzett. Felkészítő tanára Nagy-Kálóziné Paska Andrea tanárnő volt. Gratulálunk!
Megtekintés: 754 Iskolánk lány röplabdacsapatának országos eredménye A középiskolás lány röplabda csapat a "B" kategóriás diákolimpia országos döntőjében mérkőzött a hétvégén és a tornát a 17. helyen zárták. Csapattagok: Antóni Vivien, Babusák Viktória, Csapi Vanda,...
Megtekintés: 665 A Református Iskolák Országos Kémiaverseny eredményei Szombaton, 21. alkalommal rendezték meg a Szilády Gimnáziumban a Református Középiskolák Országos Kémiaversenyét. A gimnazisták között a 10. évfolyamos mezőnyben Piszman Zsófia a III. helyen...
Megtekintés: 545 Wass Albert szavaló és prózamondó verseny eredményei Wass Albert szavaló és prózamondó versenyen általános iskolás kategóriában I. helyen végzett Szabó Áron Timóteus; középiskolás kategóriában I. helyen végzett Szabó Tirza Rebeka, II. helyen végzett...
Megtekintés: 540 Édes anyanyelvünk országos döntőbe jutott Hegedűs Gabriella Hegedűs Gabriella 9. évfolyamosként 2. lett az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei döntőjén. Októberben országos! Eredményéhez gratulálunk!
Megtekintés: 650 A Lotz János verseny országos verseny eredményei A Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjében 7. helyezett lett Hegedűs Gabriella 9.a - tanára: Palásti Károly, 9. helyezett lett Varga Luca Borbála 10. a - tanára: Fodor...
Megtekintés: 625 Az Arany Dániel Matekverseny döntőjében Kosóczki Balázs Kosóczki Balázs bejutott az Arany Dániel Matematikaverseny országos döntőjébe, azaz az ország legjobb 33 diákja közé. Gratulálunk és hajrá a döntőben! Felkészítői: Klemné Lipka Dorottya, Csányi...
Megtekintés: 1110 A gimnázium lány röplabda csapatának eredményei A Református Iskolák Országos Röplabda Bajnokságán Debrecenben, a Szilády Gimnázium lány csapata a 7. helyen, a fiú csapat a 9. helyen zárta a tornát. Csapattagok: Antóni Vivien, Babusák Viktória,...
Megtekintés: 725 A gimnázium fiú röplabda csapatának eredményei A Református Iskolák Országos Röplabda Bajnokságán Debrecenben, a Szilády Gimnázium fiú csapat a 9. helyen zárta a tornát. Csapattagok: Balázs Áron, Deli Kristóf, Sallay Tamás, Krisztin Áron, Stanic...
Megtekintés: 618 Az előkelő 3. helyen végzett az iskola Triumvirátus csapata A Kecskeméten megrendezésre kerülő Kecske Kupa második fordulóján (és összesítésben is) 3.helyezést ért el a 8.b osztály Triumvirátus nevű csapata. A csapat tagjai: Markó Vivien, Horváth Marcell,...
Megtekintés: 1380 Vitaversenyen a középmezőnyben végzett a Szilády csapata A Kárpát-medencei 39. vitaversenyen a Szilády csapata egy nyertes - két vesztes meccsel a középmezőnyben végzett Debrecenben 2019 március 23-24-én! A csapat tagjai: Botka Lora 9.B, Szabó Gréta 9.B,...
Megtekintés: 593 Egyházi Iskolák Országos Angol Versenyén a Sziládys diákok Az Egyházi Iskolák Országos Angol Versenyének szóbeli döntőjében I. kategóriában Andriska Noémi 12. helyen, II. kategóriában Kulcsár Petra 2. helyen, Magyar Petra 10. helyen végzett. Gratulálunk!
Megtekintés: 585 Diákolimpia 4. helyezett a Szilády lány kosárlabda csapata A Diákolimpia A-kategóriás leány kosárlabda versenyén, a 4. korcsoportban a harmadik helyen zárt a Szilády Áron Református Gimnázium csapata. Gratulálunk!
Megtekintés: 778 Diákolimpia országos döntőjében a Szilády röplabda csapata A gimnázium "B" kategóriás középiskolás lány röplabda csapata Kecskeméten a diákolimpia megyei döntőjén első helyezést ért el és az országos döntőbe jutott. Csapattagok: Antóni Vivien, Babusák...
Megtekintés: 694 Pásztor Márton országos IX. helyezést ért el latin nyelvből Pásztor Márton 10.C a SZTE által rendezett országos Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny harmadik, döntő fordulójában IX. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Dr. Szabó...
Megtekintés: 561 William Poon eredményei William Poon 11.A osztályos tanuló KIEMELT NÍVÓDÍJat és a zsűri KÜLÖNDÍJát kapta a több megyét érintő Delley József Zongoraetűd-Versenyen Kiskőrösön. Felkészítő tanára Kovács Márton. Eredményéhez...
Megtekintés: 565 Az 5letből jövő vállalkozói versenyt megnyerték a Sziládysok Az 5letből JÖVŐ játékos vállalkozói vetélkedőn iskolánk 10. évfolyamos csapata első helyen végzett. A győztes csapat tagjai: Piszman Zsófia Ilona, Csonka Viktória, Édes Rebeka, Pintér Zsombor Manó,...
Megtekintés: 609 Országos gyorstollas versenyen ezüstérmes lett Antal Zoltán Budapesten az Országos gyorstollas versenyen U12 kategóriában II.helyezett lett Antal Zoltán 6.a osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Igás Andor. Gratulálunk az eredményhez! 2019. március
Megtekintés: 1033 Csofcsics Csenge táncos eredménye Csofcsics Csenge 11.b osztályos tanuló és táncpartnere a Kunszentmártonon megrendezett Területi Bajnokság felnőtt mezőnyében az előkelő 2. helyet szerezték meg! Tanáraik: Juhász Ágnes és Tóth...
Megtekintés: 1100 Szakál Maja országos MTMSZ versenyen 3. helyezést ért el Szakál Maja 8.b. osztályos tanuló a Soroksáron megrendezett Országos MTMSZ versenyen III. helyezést ért el. Gratulálunk! 2019. március
Megtekintés: 612 A XI. Hatvani Zoltán szavalóverseny díjazottai A XI. Hatvani Zoltán Szavalóversenyen Kovács Gábor Dániel I. helyezést, Szabó Mirjam Noémi II. helyezést ért el. A zsűri különdíját Ledenyák Ádám, a Hatvani Zoltán Baráti Kör különdíját pedig...
Megtekintés: 961 Bata Viola és Fodor Fruzsina énekes eredményei Az V. Országos Kodály Zoltánné Sándor Emma Magánénekes Találkozó és Versenyen Baján Bata Viola 12.a nívódíjat kapott Fodor Fruzsina 11.a az I.korcsoportban II. helyezett...
Megtekintés: 583 Kelm Zsolt bejutott a biológiai OKTV I. kategória döntőjébe Klem Zsolt 11.B bejutott a biológia OKTV I. kategória országos döntőjébe. 151 diák vett részt a második fordulóban, közülük 44-et hívtak be a döntőbe. Felkészítő tanára: Nagy-Kálóziné Paska...
Megtekintés: 654 Piszman Zsófia kémia eredményei Piszman Zsófia az Irinyi János Kémiaversenyen megyei 3. helyezést ért el. Ezzel az eredménnyel bejutott az országos döntőbe. A Curie Kémia Emlékversenyen területi fordulóban 2. helyezést ért...
Megtekintés: 961 Országos Biológia Verseny eredményei Február 1-2-án a Miskolcon megrendezett Budai József Országos Biológia versenyen Piszman Zsófia (10.b) 1. helyezett, Tóth Kata (12.a) 3. helyezett, Csóka Anikó (11.c) 6. helyezett lett. Felkészítő...
Megtekintés: 785 Sziládys eredmények az Aranykupán Kiskunmajsán megrendezett Arany Kupán a gimnázium 7-8. osztályos labdarúgó csapata I. helyen végzett. A 7-8. osztályos fiú kézilabda csapat és az 5-6. osztályos lány kézilabda csapat a II. helyen...
Megtekintés: 696 Zrínyi Ilona matekversenyen 3. helyzett Kosóczki Balázs A Zrínyi Ilona matematikaverseny és Gordiusz matematika teszt verseny Bács-kiskun megyei eredményhirdetésén KOSÓCZKI BALÁZS 10.c - 3.helyezett lett! Felkészítő tanára: Klemné Lipka...
Megtekintés: 658 Országos matekversenyen 1. helyezett lett az iskola csapata A XXVII. Református Iskolák Országos Matematikaversenyén a Sziládys diákok a csapatversenyen I. helyen végeztek, elhozva a kupát Debrecenből! Emellett rendkívül szép egyéni eredmények is...
Megtekintés: 1073 Országos Kosárlabda bajnokságon a Szilády Viperák A Szilády Viperák a Református Iskolák Országos Kosárlabda Bajnokságában 6. helyen végeztek. Gratulálunk! 2019. március
Megtekintés: 712 Év sportolója díjat Tanács Nóra nyerte Soltvadkerten az ÉV SPORTOLÓJA díjat 2018-as teljesítménye alapján Tanács Nóra nyerte. Gratulálunk! 2019. március
Megtekintés: 610 Megyei első helyezetett lett az iskola lány röplabda csapata A Középiskolás Lány Röplabda Csapatunk a Megyei elődöntőn első helyezést ért el és a Megyei Döntőbe jutott. Gratulálunk! 2019. március
Megtekintés: 851 Megyei matekverseny eredményei A Megyei Matematikaversenyen Jónás Anna (6. évf.) 2., Figura Márton (8. évf.) 6., Klem Balázs (9. évf.) 14., Baranyai Brúnó (9. évf.) 18. Kosóczki Balázs (10. évf.) 5., Varga Luca (10. évf.) 8.,...
Megtekintés: 1147 Szilády kupa bajnokai 2019. január 11-13. között megrendezett Szilády kupán a középiskolák mezőnyében a Szilády Gimnázium focistái állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Eredményükhöz gratulálunk! 2019. január
Megtekintés: 676 Sakk, asztalitenisz és gyorstollas bajnokság eredményei A Református Iskolák Sakk, asztalitenisz és gyorstollas bajnokságán szép eredményeket értek el a Sziládysok: Sakk középiskolás fiú egyéni kategóriában Virág Tamás 2., sakk középiskolás fiú csapat...
Megtekintés: 673 Szécsényi Sára 2. helyezett a diák olimpián, birkózásban Szécsényi Sára a diák olimpián, birkózásban 2. helyezést ért el. Gratulálunk! 2019. január
Megtekintés: 704 Nagy Balázs bronzérmes a magyar taekwon-do bajnokságon A taekwon-do magyar bajnokságon Nagy Balázs speciáltechnikai törésben magyar bajnoki címet, formagyakorlatban és küzdelemben bronzérmet nyert. Gratulálunk! 2019. január
Megtekintés: 917 Országos döntőbe jutott a TRI-szekció A 2018-as Dürer matematikaverseny országos döntőjébe jutott - országosan a legmagasabb pontszámmal a Szilády TRI-szekció csapata: Klem Balázs 9.C, Varga Luca 10.A és Kosóczki Balázs 10.C....
Megtekintés: 783 Krampusz kupán a Sziládysok A Dékáni-Krampusz Kupán a gimnázium csapata a III. helyezést érte el, a torna legjobb kapusa Faddi Dávid lett. A csapat tagjai: Faddi Dávid, Piegel Dominik, Angeli Tamás, Suhajda Merlin, Földes...
Megtekintés: 616 Tanács Nóra újabb eredménye A 15 ország részvételével lezajlott nemzetközi versenyen a Tanács Nóra-Molnár Kendra alkotta Hungary I válogatott csapat a második helyen végzett! Gratulálunk! 2019. január
Megtekintés: 1425 Iskolánk vitacsapatának eredményei Iskolánk Vita-szakkör csapata a november 17-18-án rendezett Országos Vitaverseny elődöntőjében a három nagy vita közül a harmadik vitát megnyerte, az ELTE gyakorló iskolájának rutinos versenyzői...
Megtekintés: 633 Kupagyőztes a Szilády fiúcsapata A Református Középiskolák Országos Bajnokságán nagyszerű teljesítményt nyújtva KUPAGYŐZTES a SZILÁDY fiúcsapata! Két lánycsapatunk a 10-es döntő 4. és 5. helyét érték el! Gratulálunk! 2018....
Megtekintés: 905 A Református Iskolák Országos Kémiaverseny eredményei A hétvégén 20. alkalommal rendezte meg a Szilády Gimnázium a Református Iskolák Országos Kémiaversenyét. Markó Vivien, Piszman Zsófia, Deák Martin korcsoportjukban az előkelő harmadik helyen...
Megtekintés: 761 Ezüstérmes Nagy Balázs Nagy Balázs a kiskunhalasi taekwondo csoport tagja ezüstéremmel tért haza a 4. Eperjesi Nándor Emlékkupáról. Eredményéhez gratulálunk! 2018. október
Megtekintés: 1348 Évfolyamelső és második diákok Évfolyamelső és évfolyammásodik diákok. Gratulálunk! 2018. október
Megtekintés: 768 Iván Virág Európai Bajnok 5. helyezett Szeptember 29-én Iván Virág ( 6.a) a csehországi Brno-ban megrendezett U12-es Gyorstollas Európa Bajnokságon egyéniben és párosban egyaránt az 5. helyen végzett! Gratulálunk! 2018. október
Megtekintés: 938 Életmentő Sziládysok Erdődi Imre, Vuits Gergő, Ledenyák Ádám és Péter Barnabás nyár végén Kunfehértón strandoltak. Fürdőzés közben két idős hölgy hívta fel figyelmüket arra hogy baj van, egy ember rosszul lett a vízben....
Megtekintés: 752 Iván Virág 3. helyezett a Nemzetközi gyorstollas versenyen Az U12-es kategóriában Iván Virág (5.a) a 3. helyen végzett a kiskunfélegyházi Nemzetközi gyorstollas versenyen. Gratulálunk! 2018. május
Megtekintés: 1311 Krisztin Áron és Jeremiás Donát atlétika eredményei Az Atlétika Diákolimpia Megyei Döntőjében Krisztin Áron 1500m-es síkfutásban bronzérmet, 3000m-es síkfutásban aranyérmet szerzett. Jerémiás Donát 400m-es és 800m-es síkfutásban utasította maga...
Megtekintés: 939 Megyei 2. helyezett a gimnázium lány labdarúgó csapata A gimnázium lány labdarúgó csapta: Horváth Réka, Szakál Petra, Csorba Vivien, Kardos Réka, Ficsor Rebeka, Mészáros Lilla, Szabadi Liza, Tóth Vivien, Zsubi Petra, Kulcsár Petra, Szász Hanga, Kiss...
Megtekintés: 951 A Vári-kupán 2. helyezett a Szilády A Vári Kupa labdarúgó tornán a Molnár Partik, Faddi Dávid, Piegel Dominik, Földes Péter, Csillag István, Angeli Tamás, Palásti Levente, Ács Gergő, Nagy Dániel, Gelencsér Levente, Édes András,...
Megtekintés: 1073 FIT- KID országos verseny eredményei FIT-KID országos versenyen Döme Vanessza egyéniben 5., Tóth Lili 1.helyen végzett. Nagy csapat kategóriában Tóth Fanni és Tóth Lili az országos 6. helyet szerezték meg. Gratulálunk! 2018. április
Megtekintés: 907 Lantos Zita az Édes anyanyelvünk versenyen elért eredménye Lantos Zita az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulójában 3. helyezést ért el. Gratulálunk! 2018. április