Going Digital in an Innovative Classroom

A Cseh Köztársaság fővárosában, Prágában került megszervezésre a „Going Digital in an Innovative Classroom” című továbbképzés 2022. január 3–7. között.

Ezen a továbbképzésen a Szilády Gimnázium nyertes Erasmus plusz KA120 pályázata keretében nekem is lehetőségem volt résztvenni.

A tanfolyamon három nemzetből jövő csoporttársak-osztálytársak tanultak együtt. Franciaország, Románia és személyemben Magyarország volt képviselve.

A hét során a tanulás mellett városnézésre is jutott idő. Szakavatott idegenvezető mutatta be nekünk a várost. Prága belevárosában sétálva megértettük, hogy a prágai emberek büszkék, hogy középkorban is volt már egyetemük, volt 1968-as felkelés, van Jan Palach-juk és hogy 1989-ben bársonyos volt a forradalom.

A legfontosabb cél persze mindannyiunk számára elsősorban a pedagógiai-szakmai fejlődés volt. A cím nem árulja el a tanfolyam lényes pontjait, de röviden megadom: A tanteremben folyó munka digitalizálása és az innováció a tananyag játékos módszerekkel történő feldolgozásában, az u.n fordított tanteremmel, kalandjátékkal és az interneten található információfeldolgozással kapcsolódott össze a tanfolyam során.

Ezeken felül a tananyag tartalmazta például a 21. században fontos kompetenciák áttekintését. Ezt is stílusosan játékkal. A játék során QR kódokkal megadott fogalomleíráshoz kellett megtalálni a megfelelő kifejezést. Csoportmunkával. Tehát ezzel és a többi feladattal magunkon figyelhettünk meg néhány szóba kerülő kompetenciafejlesztési lehetőséget: Például együttműködés, idegen nyelvi kommunikáció, kritikus gondolkodás.

A fordított tanterem egy új megközelítés, aminek használata nem csak a tanárnak, de a diáknak is kihívást jelent. A lényeg annak a dilemmának a feloldása, hogy rendszerint az elméleti anyag tanórán való bemutatása után a tanulóknak az alkalmazással, azaz éppen a nehezebb résszel otthoni munka során kell-e megküzdeni. A fordított tanterem módszerének alkalmazása megváltoztatja ezt úgy, hogy az alkalmazás, a feladatok megoldása a tanóra keretében történik, amikor a tanuló ehhez nagyobb tanári segítséget kaphat. Igaz, ehhez a tanulóknak otthon, tanári magyarázat nélkül kell megismerkedni az elméleti résszel, a fogalmakkal, fontosabb összefüggésekkel.

A fordított tanterem megvalósítása úgy történhet, hogy a tanár az interneten már meglévő információt úgy oszt meg a tanulókkal, hogy közben ellenőrzi is annak elolvasását és megértését. Az internetes szöveges anyaghoz vagy videóhoz tetszőleges ellenőrzési pontok kapcsolhatók a megfelelő alkalmazások segítségével. Ezek használatával akár egy-két egyszerű eldöntendő kérdés is hatékony eszköz lehet az otthoni felkészülés nyomonkövetesére.

A tanfolyamon többféle játék került szóba. Ezek közül a kalandjáték az, ami a legjobban megadja azt a játékos keretet, ami a tantermi körülmények között a legcélszerűbb lehet. Egy kalandjáték során kitűzhetők küldetések, amikért pontok járnak. A résztvevő egyéni játékosok vagy csapatok pontokat gyűjtenek, helyezést érnek el és jutalmat kapnak. Az ezt támogató alkalmazásban a tanár előkészíti a küldetéseket és a játék során a szurkolás mellett segíthet a küldetések kivitelezésében. A játék közben összegyűjtött pontok nagyon megkönnyítik az értékelést. Az ezt támogató egyik alkalmazásban, a goosechase-ben nem csak szöveges, hanem képes és videó formátumban való küldetésteljesítés is kitűzhető. Ez a mostani középiskolások számára nem jelent nehezítést, hanem számukra érdekesebbé és életszerűbbé teszi a tantermi munkát.

Mindezek a módszerek, megoldások a 21. századi oktatásban felgyűlt feszültségek kezelésére is valók. Hiszen láthatjuk, hogy a modern korban felmerült technológiai, társadalmi, szociális és személyes problémák igénylik az oktatás átalakulását egész Európában. Az oktatás a digitális módszerek egyre szélesebb térnyerésével valóban át is alakul. Régi módszerek helyett nem csak lehet, de inkább szükséges is új digitális és akár játékos módszerek alkalmazása. Ez az átalakulás az egész oktatási rendszert kikezdi. Az átalakulás bár nem túl gyors, de nem is fájdalmas, azaz olyan „bársonyos”, amilyen 1989-ben a vér nélküli Bársonyos Forradalom volt Prágában.

Ajánlott weboldalak

QR kód generálás: https://www.the-qrcode-generator.com/

Már meglévő internetes anyagok és videók megosztása:
https://insertlearning.com/(Böngészőbe beépülő alkalmazás)
https://edpuzzle.com/

Kalandjáték: https://www.goosechase.com/

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!