„Introduction to the Finnish Education Model” avagy a „finn titok” nyomában

Mit tanulhatunk a finnektől?

Az egyhetes kurzuson mindannyian -1 észt, 2 görög, 4 lengyel, 2 spanyol kolléganő és jómagam - ezt szerettük volna megtudni, ahogyan ez az első napon a részletes bemutatkozást követően kiderült. Emellett bepillantást nyertünk a kurzuson résztvevők iskolájába, csoportjaiba, tanítási módszereibe, eredményeire, nemzetközi kapcsolataiba, és nem utolsó sorban, képet kaptunk egymás tágabb környezetéről - településéről, régiójáról- is.  

Mindez kiváló alapot teremtett a további közös munkához – a „titok megfejtéséhez”-, amit képzésvezetőnk, Mirjami Junnikkala nagyszerűen irányított, koordinált.

A Bevezetés a finn oktatási modellbe címmel meghirdetett kurzus teljes egészében gyakorlatközpontú volt. A következő három napon egy rövid, a finn iskolarendszerről, a finn  oktatás sajátosságairól  szóló bevezető film után az általuk használt pedagógiai, tanítási- tanulási módszereket, digitális alkalmazásokat ismertünk meg, próbáltunk ki.
 Folyamatosan igyekeztünk értékelni saját szakmai munkánkat, a megtanult ismereteket beilleszteni a saját rendszerünkbe. Örömmel tapasztaltuk, hogy sok módszert ismerünk, használunk saját tanítási gyakorlatunkban is, viszont a tapasztalatcsere során a már ismert módszerek új alkalmazási lehetőségeit fedeztük fel.  
A jelenségalapú tanulás (Phenomenon-based learning), az általunk is ismert és használt  projektmódszer továbbfejlesztett változata, melynek során a diákok valódi problémákra keresnek megoldást. A kooperatív tanulás módszerei szintén jelen vannak  - ha nem is a mindennapi gyakorlatunkban - de a tanév során több, arra alkalmas témánál.        
Számomra a pozitív pedagógia, a problémamegoldási módszerek és néhány applikáció jelentett részben vagy teljesen új lehetőséget pályázatunk egyik céljának, a fejlesztő értékelés alapjainak megteremtésére.   

S hogy a többi kolléganővel együtt munkálkodva megtaláltuk-e a „finn titkot”?

Beszélgettünk, töprengtünk, vitatkoztunk a résztvevőkkel a kurzus helyszínén és Helsinki nevezetességeit, a finn kultúrát, kulináris titkait felfedező útjaink során. Amiben egyetértettünk: a tanárok szabadsága, megbecsülése, lelkesedése; a szülők, valamint az iskolavezetés bizalma elengedhetetlenül fontos az eredményes tanításhoz, tanuláshoz a   
folyamatos képzések mellett.

Azért kell egy kis „sziszu” is! Ezt azonban csak az elutazásom napján tudtam meg egy  repülőtéren vásárolt könyv első néhány oldalának elolvasása során. Az írónő -Anu Partanen- ott meséli el, hogy tízévesen hogyan jutott el egyik reggel az erdőben lévő házuktól a körülbelül egy mérföldnyire fekvő iskolába.
Nagy havazások után általában sílécet használtak a többiek, de Anu inkább gyalogolt. Egyik reggelre azonban akkora hó esett, hogy minden lépésnél csípőig süppedt. Hamar rájött, hogy ha négykézlábra ereszkedik, nem süllyed a hóba. Így tette meg az utat az iskolába, szülei nagy büszkeségére.

Ekkor jöttem rá, hogy első nap, miután leszálltam a reptérről a városba tartó buszról, a szállásom közelében én is „leckét kaptam sziszu-ból”.

A hostelhez vezető útvonalat még otthon megnéztem a térképen, de a buszról leszállva bekapcsoltam a navigációt a telefonomon is. A környék egy részén ugyan építkezés folyt, de ez önmagában még nem kellett volna, hogy megakadályozzon abban, hogy eljussak a célomhoz. Miután háromszor körbejártam a területet -a navigáció utasításait követve- eredménytelenül, kikapcsoltam a telefont és saját magamra hagyatkozva „átfésültem” a területet és végül megtaláltam a szállást.