Az Értől az Oceánig

A történetem is kevésbé kalandos, mint a nagy költőé, de életem egyik legszenzációsabb élményét köszönhetem az Erasmus-pályázatnak. Kéthetes, intenzív, ötvenkét órás angol nyelvtanfolyamon vehettem részt Írországban, Corkban. Hihetetlenül élveztem, hogy napi négy-hat órában nem ismereteket átadó pedagógusként, hanem befogadó tanulóként vettem részt a tanórákon. Igencsak színes tanulócsoportba kerültem szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Nemcsak uniós országokból, hanem más kontinensekről érkező diákokkal együtt tanulhattam. A multikulturális társaságban én, mint a legrégebb óta fiatal nebuló még a több évtizede nem használt orosz nyelven is tudtam beszélgetni két csoporttársammal. Elsődleges célom a mobilitásra való jelentkezésemkor az volt, hogy idegen nyelvi kompetenciáimat fejlesszem, nemcsak tanfolyami órák keretében, hanem élő környezetben a mindennapi nyelvhasználat által. A helyi- és helyközi közlekedés, a mindennapi vásárlás, a szállásadó hölggyel való kommunikáció során ez is megvalósult.

Ugyanakkor a két hét alatt nemcsak angol nyelvi ismereteket szereztem, hanem számos egyéb kompetenciám is fejlődött, ráadásul számtalan felejthetetlen élménnyel is gazdagodtam. Ellátogattam egy helyi pubba, ahol élő ír zenét hallgattam, kóstoltam ír sört. Ittam teát tejjel, végigettem egy hagyományos ír reggelit, megkóstoltam a tengerből frissen fogott halból készült fish and chipset, naponta emeletes busszal utaztam a nyelviskolába. Írországban nem jártam még korábban, így gyermeki csodálattal néztem már a repülőről a harsány zöld tájat. Tudtam róla, hogy ebben az országban is jobboldali közlekedés van, de két hét sem volt elég megszokni, hogy a járdáról való lelépés előtt előbb jobbra, majd balra nézzek. Új helyre látogatva mindig át kellett gondolnom, hogy melyik oldalon keressem a buszmegállót, ha el akarok jutni A-ból B-be. Mert természetesen a szabadidőmben igyekeztem a város és a környék nevezetes helyeit, látványosságait felkeresni. Ellátogattam Cobh városába, ahol utoljára kötött ki a Titanic, a varázslatos hangulatú Kinsalebe. A Cork melletti Blarney-kastélyba a legtöbb turista a torony tetején lévő Blarney-kő miatt látogat el, mert a legenda szerint ékesszólóvá teszi azokat, akik megcsókolják. Ezt a részt kihagytam ugyan, de a meredek Kívánságlépcsőn csukott szemmel, hátrafelé sikerült végigmennem. Várom, hogy teljesüljön a kívánságom, amire eközben gondoltam. Ebben a kastélyparkban különleges természetes sziklaképződményeket is láttunk, amelyeknek fantáziadús nevük van, mint például a Druida-kör, a Boszorkány-barlang. Botanikai érdekesség, hogy a területhez tartozik egy mérges kert is sok-sok mérgező növénnyel. Ámulatba ejtett az 1142-ben épült impozáns Cahir-kastély, amelyet egy vizesárok felett átívelő hídon lehet megközelíteni. Hatalmas falakkal, tornyokkal, eredeti kandallókkal és börtönnel is rendelkezik a nagyrészt ép, és még mindig félelmetes épület. Számos híres történelmi filmet forgattak itt: legutóbb Ridley Scott Matt Damonnal a főszerepben a The Last Duel c. filmjének egyik helyszínéül választotta a kastélyt. Természetesen a stáblistán a legjobb barát neve is olvasható, hisz VI. Károly király szerepében Ben Afflecket láthatjuk a filmben.

Utoljára hagytam a felejthetetlen Kerry-gyűrű körutazást, amely során életemben először jutottam el az Atlanti-óceán partjára, s jutottak eszembe Ady sorai:

„…Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.”