Fenntarthatóság, ír kultúra és még sok más Dublinban

Épp hogy elkezdődött az iskola, de már egy ígéretesnek tűnő dublini utazás előkészületeivel voltunk elfoglalva.

Épp hogy elkezdődött az iskola, de már egy ígéretesnek tűnő dublini utazás előkészületeivel voltunk elfoglalva. Szeptember 20. és október 1. között iskolánk húsz tizedikes tanulója csoportos diákmobilitáson vett részt. Az előkészületek magukba foglalták a szülői értekezletet, a diákok utazásához szükséges dokumentumok összegyűjtését, a tanulói megbeszéléseket -ahol megtörtént a kulturális és szaknyelvi felkészítés-, egy bemeneti kérdőív kitöltését, valamint a fogadó iskola egyik vezetőjével és koordinátorával való megbeszélést.

Szeptember 20-án este elrepültünk Dublinba, ahol a repülőtéren az iskola minibuszai vártak minket. Megkaptuk a helyi közlekedésre érvényes bérleteket és mindenkit elszállítottak a fogadó családokhoz. Másnap reggel 9-kor az iskolában találkoztunk újra a gyerekekkel, akik tele voltak élményekkel, lelkesen számoltak be első benyomásaikról: a családokról, a szobáikról, az első vacsorájukról. Néhány vendéglátó család több európai, sőt tengerentúli országokból is fogadott külföldi diákokat, ami a mi gyerekeinknek további lehetőségeket nyújtott más kultúrák megismerésére, az angol nyelv gyakorlására.

Nemcsak interkulturális kommunikációjuk és nyelvi készségeik fejlődtek, hanem rövid idő alatt megtanultak közlekedni az ír fővárosban. Mivel a külvárosban voltunk elszállásolva, volt, akinek több mint egy órát kellett utaznia – az esetek túlnyomó többségében busszal- a nyüzsgő városban. Büszkén mondhatjuk, hogy a gyerekek teljesítették a kihívást és mindannyian pontosan megérkeztek a reggel 9 órai iskolakezdésre. Nem telt bele egy hét és otthonosan közlekedtek nem csupán az iskola és a szállás, hanem más útvonalakon is.

Az iskolában a diákok két tízfős csoportban különböző témákat jártak körbe. Az egyik csoport a fenntarthatóság lehetőségeit kutatta a modern világban, a másik pedig az ír kultúráról szerzett ismereteket, természetesen angol nyelven. Digitális készségeik prezentációk készítése során fejlődtek.
A fenntarthatósági csoportban az egyéni felelősség állt a középpontban; mit és hogyan tud az egyes ember, a diák ebben az egész emberiséget érintő égetően sürgős és fontos ügyben tenni. Az osztálytermi és az azon kívüli tevékenységek során a diákok átérezhették és megérthették, hogy a saját környezetünkben végzett tevékenységek milyen hatással vannak Földünk „egészségére”. A projektfeladatok során a fenntartható életvitelre kerestek megoldásokat.
A másik csoport az ír kultúra megismerését az „alapokkal”, az ír nép történelmébe és az ország gazdasági életébe való bepillantással kezdte. Ezután következett az irodalom. Az ír mitológiák és legendák mellett helyet kaptak a nagy klasszikusok: Oscar Wilde és Yeats, de a mai írók munkásságából is kaptak ízelítőt.
Megtudták azt is, hogy a zene és a sport milyen fontos az írek életében, és az ír konyhaművészet sem maradt ki. A délutáni kirándulások szervesen illeszkedtek a kultúrához, kiegészítették, elmélyítették a délelőtt tanultakat. Az azokon való részvétel során is voltak feladataik, hogy ne csupán „nézelődők”, hanem aktív résztvevők legyenek.

Diákjaink lelkesen dolgoztak minden nap. Tanáraik, Dylan és Holly elismerően nyilatkoztak nemcsak a nyelvi szintjükről, hanem a teljesítményükről és az órai aktivitásukról is. Óraközi szünetekben láttuk, hogy milyen gyorsan összebarátkoztak olasz és lichtensteini diákokkal és milyen jól kijöttek egymással.
Ahogy azt más korábban említettük, a délutánok egy-egy kulturális programot tartogattak számunkra. Első nap a városnézés keretében felkerestük Dublin nevezetességeit, sétáltunk a gyönyörűen gondozott parkokban. A következő napokon -többek között- ellátogattunk a Nemzeti Galériába, ahol állandó és időszaki kiállításokon gyönyörködhettünk a festményekben. A Chester Beatty Könyvtárban és a Régészeti Múzeumban különleges kiállításokat láthattunk. Dublin botanikus kertje felejthetetlen élményt nyújtott mindnyájunknak. Hazautazás előtti napon az Epic Múzeumba – Ír Emigrációs Múzeum- mentünk, ami elképesztően gazdag anyagon keresztül, a 21. század technikai lehetőségeit felhasználva mutatja be, hogy az elmúlt tizennégy évszázadban kik és miért hagyták el Írországot és hogyan boldogultak máshol.
A külföldi diákokkal a délutáni programokon is találkozhattak a mieink, ahol barátságok köttettek.

Hétvégén se tétlenkedtünk, szombaton elutaztunk Howth-ba,a Dublintól északra fekvő jómódú, tengerparti településre. A hol szélesebb, hol keskenyebb utcákon felkapaszkodva, egy hosszú séta végén kinyílt a látóhatár és az Ír- tenger gyönyörű kékje tárult elénk. A városba visszatérve ’fish and chips’-et ebédeltünk.
Vasárnap Bray-be látogattunk, ami Dublin városközpontjától körülbelül húsz kilométerre délre, a keleti parton található. Itt a túrakedvelők felmászhattak a híres Head Cross-hoz. Akik a tenger állatvilágára voltak kíváncsiak, a Bray Aquarium színes élőlényeit csodálhatták meg és elgondolkodhattak a minden teremben megtalálható, figyelemfelkeltő, környezetünk védelmére hívó üzeneteken.

A mobilitás minden egyes napja gazdag, tartalmas programot biztosított a diákok számára. Köszönet az intézménynek a felkészült és lelkes kollégákért, a korrekt, mindenre kiterjedő rugalmasságért és segítőkészségért.



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!