Osztályok közötti Thúry verseny

Könyvtárunk névadója, Thúry József halálának évfordulóján, május 22-én véget ért az ez évi osztályok számára kiírt iskolai versenyünk.


A feladatsor megoldásával foglalkozó osztályoknak kifordított életrajzok alapján kellett felismerjenek egykori híres tanárokat, a gimnázium történetéből kiragadott történelmi pillanatokra kellett megtalálni a helyes válaszokat. Aki a képzőművészetet, rajzot kedveli, az is találhatott magának elfoglaltságot, a gimnázium egykori építőtéglája modern korba helyezésével.
Húsz kép - mely a tanév során rendezvényünk volt - felismerésével izgalmas barangolást élhettek át az iskola facebook oldalának követése révén.
A biológia mindenki kedvence volt, hisz az iskolakertben található növények latin nevére mindenki megtalálta a helyes magyar elnevezést.
Egykori tanárunk, valamint öregdiákunk Találkozások című programja alapján összeállított kérdések révén ismét találkozhattak Margitka néni hitvallásával: Bizalom - Szeretet - Tiszteletadás, vagy épp Béla bácsi Zöld gombjával, ami az 1940-es években a maturandává válást jelképezte.
Most sem maradhatott el az osztályszelfi készítése, a feladat az volt, ugorjunk vissza 100-120 évet, és hangulatában tükrözze ezt az elkészült fotó.
Eredmények:
5-6. évfolyam: nem érkezett megoldás
7-8. évfolyam:
1.    8.b
2.    7.a
9-10. évfolyam:
1.    9.a
2.    10.a
A győztesek számára választási lehetőségek a következők: közös pizzázás; fagyizás; bowling; buli a Nyeregklubban.

 

Fényképek...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!