Mit nyertünk igazán? - Sziládys Olajos Tamara mesél az Estöri kreatív történelem versenyről Írta: Szilády 2021. június 10. 00:00 Riportok rólunk a Halas Rádióban 192 A sziládys Olajos Tamara, Albert Kata és Molnár Levente alkotta csapat az országos 5. helyig jutott ebben a határon túli csapatokat is megszólító többfordulós kreatív történelmi versenyben. Már szeptemberben indultak egy online kvízzel, amelyet a járvány miatt továbbra is interneten keresztül bonyolítottak a szervezők. A 130 csapatból jóval kevesebben jutottak már a középdöntőbe, ahol 19. századot idéző korabeli stílusú újságot kellett szerkeszteni, illetve bemutatkozó videót készíteni, mely során egy magyar kémnő élete került górcső alá az 1800-as évek közepéből, a szabadságharc korából. Sosem gondoltam volna, mennyi érdekességet és izgalmat rejtenek ezek a történetek, nyilatkozta Olajos Tamara a versenyről, az ott szerzett élményekről. A döntőben Semmelweis Ignác lett a témánk, melytől először megijedtünk. De aztán beért bennünk a dolog, elkészítettük az tudós orvos instagram oldalát, bejegyzéseit. Ebben a szerepkörben zajlott a végső döntő megméretés is, ahol kórház névadónk két fiatal tanonc bábát igyekezett okítani. Az elért eredménynek örültünk, de leginkább értékes számomra az a tudás és tapasztalat, melyet közben szereztünk, mesélte Tamara. Talán ha Semmelweis Ignác felfedezését nem támadólag adta volna közre első lépésben, úgy gondolom másként alakult volna az ő története is. Sokat köszönünk felkészítőinknek, Lázár Erika és Dr. Szabó Ferenc Krisztián tanárainknak, illetve Faddi Lilla volt sziládys diáknak, aki a filmkészítésben segített nekünk és avatott be bennünket a módszerekbe. Feltétlenül tartsanak velünk ebbe az izgalmas történetbe! Az versenyen készített instagram oldalt a semmelweis.ignac_immaculatus kulcsszóval található meg! https://www.instagram.com/semmelweis.ignac_immaculatus/ Kapcsolódó hivatkozások: https://halasradio.hu/hangalbum/download/audio/5840-mit-nyertunk-igazan-sziladys-olajos-tamara-mesel-az-estori-kreativ-tortenelem-versenyrol