Gavlikné Kis Anita a Szilády igazgatóhelyettese, mesterpedagógusa – életútriport Írta: Szilády 2021. január 13. 00:00 Riportok rólunk a Halas Rádióban 64 Gavlikné Kis Anita mesterprogramja a térség fiataljainak természettudományos motivációját igyekszik növelni, óvodától- egyetemig. A Sziládyban 2014-ben épült, a térségben egyedülálló természettudományos laboratórium létrejöttében is kulcsszerepe volt interjúalanyunknak, aki akkor már igazgatóhelyettesként is segítette az intézmény munkáját. A közel harmincéves pályafutása során a kémia és fizika tantárgyban rejlő szépségek bemutatása, tanítása ma is az egyik fő missziós célja Anitának. Vegyésznek készültem először, kényszerűségből kerültem a tanári szakra, de beleszerettem ebbe a feladatba! Kiskutatók estéje, kutatók éjszakája, megannyi már jól ismert és rendkívül népszerű program mind városunkban, mind a környékbeli településeken. Rendszeresen előre kell regisztrálni a sok érdeklődő miatt, meséli. Beszélgetésünkből megismerhetjük szakmai életének állomásait és mesterprogramjának főbb elemeit. Feltétlen tartsanak velünk! Kapcsolódó hivatkozások: https://halasradio.hu/hangalbum/download/audio/5579-gavlikne-kis-anita-a-szilady-igazgatohelyettese-mesterpedagogusa-eletutriport